A Spyker vezetése elégedett versenyzőivel - F1VILÁG.HU

A Spyker vezetése elégedett versenyzőivel

HIRDETÉS

A Spyker vezetősége dicsérő szavakkal illette versenyzőit, akik a kritika után más sebességi fokozatra kapcsoltak, és fantasztikusan teljesítettek múlt héten Amerikában.

A Spyker vezetősége dicsérő szavakkal illette versenyzőit, akik a kritika után más sebességi fokozatra kapcsoltak, és fantasztikusan teljesítettek múlt héten Amerikában.

A silverstone-i bázisú csapat vezérkara kritikus szavakkal illette versenyzőit, amiért a Kanadai Nagydíjon saját hibájukból nem tudtak pontokat szerezni. Azonban Sutil és Albers is remekül teljesített a múlt héten Indianapolisban, így a vezetőség, élén Mike Gascoyne-nal dicsérő szavakkal illette versenyzőit.

“Mindkét autónk célba ért, versenyzőink nem hibáztak, így elégedett vagyok” – mondta Gascoyne az Autosportnak. “Adrian az elmúlt két versenyen falnak csapta autóját, ami ezen a szinten már nem megengedett. Most azonban remekül teljesített, pedig komoly nyomás volt rajta. Christijan egy kicsit még küszködik, de ő is célba hozta az autóját, és azt tette, amit tennie kellett.”

Albers a hétvégén elmondta, egyelőre még nem sikerült teljes mértékben hozzászoknia a Bridgestone abroncsokhoz, ám bízik benne, hogy miután szakított menedzsmentjével, sikerül fejlődést elérnie.

Gascoyne is többet vár Alberstől, ám úgy véli, a holland pilóta hamarosan túljut a nehézségeken. “Több dolog van, ami miatt nem teljesít jól, és a többiekhez hasonlóan, neki is gondjai vannak a gumikkal. Az egy kiállásos stratégia nem volt a legjobb számára, úgy tűnik, megoldotta a helyzetet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!