A szezon elején átalakulhatnak a Mercedes autójának oldalszekrényei - F1VILÁG.HU

A szezon elején átalakulhatnak a Mercedes autójának oldalszekrényei

HIRDETÉS
Habár a szerdán bemutatott W14-esen még a tavaly bevezetett, szűkre szabott oldalszekrények kerültek fel, a Mercedes tervei között szerepel, hogy átalakítja versenyautójának ezen területét az idény elején. Toto Wolff ugyanakkor leszögezte, a ma látott autó közel azonos azzal, amellyel versenyezni fognak az évadnyitón.
Mercedes-AMG F1 W14 E Performance Launch

A német csapat tavaly a figyelem középpontjába került azzal, hogy lényegében egy oldalszekrények nélküli versenyautót vitt pályára. Bár a „delfinezés” problémája miatt a csapat rengeteget szenvedett, mindvégig állították, az autó aerodinamikai koncepciójával alapvetően nincsenek problémák.

A Mercedes ma mutatta be új autóját a nagyközönségnek, és bár az számos tekintetben megújult elődjéhez képest, a szűkre szabott oldalszekrényeket megtartotta a csapat. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez így is marad az idénykezdetre – erre utalt is Toto Wolff csapatfőnök.

„A tavalyi szezon során oda-vissza kielemeztük, hogy jó-e, vagy sem. Nyilván látható, hogy az oldalszekrények teljesen mások, mint bármely másik autón. De úgy gondoljuk, hogy ez nem annyira teljesítményt meghatározó része az autónak” – mondta a szakember. „Az oldalszekrényeket tekintve ez az első iteráció, és az első néhány verseny során egy kicsit változni fog.”

A tervezett változtatások arra utalnak, a Mercedes szűkre szabott megoldása talán nem jár akkora előnyökkel, mint más tervezési irányok, Wolff ugyanakkor azt mondja, szívesen kísérleteznek különféle ötletekkel.

„Úgy gondolom, ebben a sportban fontos bátornak lenni, és továbbra is büszke vagyok azokra a megoldásokra, amikkel tavaly vérteztük fel az autót. Úgy gondoljuk, hogy az oldalszekrények kialakítása alapvetően nem volt oka annak, hogy nem teljesítettünk jól.”

Wolff ezzel együtt arról is beszélt újságíróknak, hogy a szerdán bemutatott specifikáció nagyon közel áll ahhoz, amellyel rajthoz állnak majd a március 5-i, bahreini szezonnyitón.

„Tavaly kemény leckét tanultunk meg. Tudtuk, hogy lesz egy fejlesztési csomagunk a második tesztre, ami másfél másodpercet hoz. Az első teszten látottakról ezért azt gondoltuk, nincs jelentőségük, hiszen nem olyan lesz az autónk. Aztán pályára vittük a csomagot, ami nem úgy teljesített, ahogy vártuk. Szóval idén másképp csináljuk. Amit most láttak, az nagyrészt az az autó, amivel versenyezni, és amivel tesztelni fogunk.”

„Alapvetően fontos az, hogy megértsük a platformot, és azt, hogy miképp viselkedik az autó, mintsem megtartsunk bizonyos dolgokat a háttérben, amik esetleg hoznak egy tizedet.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!