Friss hírek

A szezon legnehezebb versenye várhat a Ferrarira Monzában

Charles Leclerc szerint a szezon egyik legkeményebb versenye vár a Ferrarira hétvégén Monzában, ettől függetlenül viszont mindent megtesznek azért, hogy jó eredményt érjenek el hazai közönségük előtt.

A Forma-1 mezőnye ezen a hétvégén a versenynaptár egyik legmotorigényesebb pályáján, az olaszországi Monzában vendégeskedik, és hiába lesz ez hazai versenye a Ferrarinak, a tifosi nem számíthat arra, hogy Leclerc megismétli majd 2019-es diadalát.

Sőt, a monacói versenyző szerint tavalyhoz hasonlóan a szezon egyik legnehezebb hétvégéje várhat rájuk.

„Nem lesz egy könnyű hétvége. Papíron ez az egyik legnehezebb pálya számunkra idén. De megpróbálunk mindent beleadni” – nyilatkozta a Ferrari versenyzője csütörtökön.

Leclerc mindenesetre izgatottan várja a hétvégét, hiszen míg tavaly zárt kapuk mögött tartották az Olasz Nagydíjat, idén már ismét lehetnek rajongók a lelátókon.

„Nagyon izgatott vagyok. Mindig nagyon-nagyon különleges megérkezni ide Ferrari-versenyzőként. Úgyhogy nagyon várom már. Szerdán Milánóban voltunk, előtte nap a gyárban, és már a hétvége felvezetésekor érezhető a támogatás. Szóval nagyon várom.”

Monzában ráadásul a Silverstone-ban már kipróbált sprintfutamos formátum szerint dolgozik majd a mezőny.

„Én imádom!” – mondta Leclerc. „Általában a péntek elég unalmas. Ott van az első edzés, aztán a második, és nem sok minden történik… De most már sokkal több előnye van, ha jól sikerült az első szabadedzés, hiszen ez az egyetlen gyakorlás az időmérő előtt. Szóval nagy rajongója vagyok a pénteknek ebben a formátumban!”

„És persze van egy kisebb verseny is szombaton, ami izgalmas a rajt miatt. Szóval nagyon élvezem ezeket a hétvégéket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!