Az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően komolyan elgondolkozott a lemondáson a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali – az olasz szakember végül úgy döntött, mégis marad.
Az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően komolyan elgondolkozott a lemondáson a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali – az olasz szakember végül úgy döntött, marad, hiszen úgy véli, 2011-ben minden esélyük megvan arra, hogy ismét harcba szálljanak a világbajnoki címért.
A Ferrari tavaly, Bahreinben kettős diadallal kezdte az évet, a szezon előrehaladtával azonban mindenki számára világossá vált, hogy nyers tempó tekintetében a Red Bull Racing csapata magasan a mezőny előtt jár.
A szezonzáró versenyre azonban még világbajnoki éllovasként érkezett a maranellói gárda Fernando Alonso révén, a versenyen azonban egy hibás taktika döntés miatt végül a Red Bull kezébe játszották a világbajnoki serleget.
Domenicali elmondta, megfordult a fejében, hogy lemond a csapatfőnöki pozícióról, végül azonban a maradás mellett döntött, mivel hisz abban, hogy a kemény munka gyümölcsét idén learathatják.
„Az Abu Dhabi Nagydíj után felvetődött bennem a lemondás lehetősége. Azon aggódtam, hogy helyes döntést hozok-e, vagy sem, ha maradok” – nyilatkozta a szakember a La Repubblica című lapnak.
„Végül arra a következtetésre jutottam, hogy hiba lenne távoznom. Ismerem a csapatot és azt hiszem, én vagyok a megfelelő ember. Ami azt illeti, szervezeti szempontból Maranellóban majdnem mindent megváltoztattunk és meggyőződésem, hogy hamarosan láthatjuk a kemény munka eredményét.”
A csapatfőnök hozzátette, óriási felelősség hárul rá, azonban a csapat vezérkarától mindig maximális támogatást kapott.
„Egy olyan pozícióban, mint amilyen nekem van a Ferrarinál, az embernek mindenre fel kell készülnie. Különösen, ha két év után sem tudsz felmutatni eredményeket. Ebből a szempontból én mindig nagyszerű támogatást élveztem az elnökségtől és a részvényesektől. És mindig azért dolgoztam, hogy viszonozzam ezt a bizalmat.”
„2010-ben valójában két rossz dolog történt: az egyik, hogy az autó nem volt olyan gyors, mint a Red Bull, a másik pedig, hogy hibáztunk Abu Dhabiban.”
„Az a hiba óriási volt és pusztító hatással bírt. De egy átlagos versenyen átlagos hibának számított volna.”
Domenicali szerint a téli felkészülés során mindent meg kell tenniük azért, hogy csökkentsék lemaradásukat a világbajnok csapathoz képest: a szakember úgy véli, habár egy jó autó volna a legfontosabb, a versenyzők, valamint a csapat többi tagja is sokat tehet hozzá a munkához.
„Az autó tavaly az időmérőkön 4 tizeddel lassabb volt, mint a Red Bull, a versenyen pedig néhány tized volt a hátrányunk” – magyarázta a szakember.
„Az első versenyig csökkentenünk kell a lemaradást. Ahhoz, hogy világbajnokságot nyerjünk, három összetevőre van szükség: az egyik, hogy a versenyzők elég jók legyenek és pontokat szerezzenek, a második, hogy a csapat ne hibázzon, illetve, legyen egy kis szerencsénk a megfelelő pillanatban. De mindenekelőtt a legfontosabb, hogy a rendelkezésünkre álljon egy jó autó, mely lehetővé teszi, hogy ezen három összetevő hatása eltörpüljön a versenyek során.”
Miután a Ferrari a nagy szabályváltozások idején, 2009-ben meglehetősen rossz irányba ment el az autó fejlesztésével, a tavalyi, F10-es konstrukció tervezésekor nem volt mire építeni. A maranellói gárda ennek ellenére végig harcban volt a világbajnoki címért, így Domenicali szerint idén minden esélyük megvan arra, hogy el is hódítsák a trófeát.
„A 2010-es autó meglehetősen konzervatív volt, hiszen tulajdonképpen a semmiből kezdtünk neki a tervezésének, mivel a 2009-es versenygép rossz volt. Most viszont már jó alapokra építhetünk és a szabályváltozások sem olyan komolyak, mint 2009-ben. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy maximálisan kihasználjuk a fantáziánkat és szélsőséges dolgokat keressünk.”
„A 2010-es idény sokkal inkább egy háborúra hasonlított, és ez idén még inkább így lesz. A Red Bullon túl ugyanis egy erős McLarenre számítunk, mely csapat mindig az élmezőnyben tanyázik. Emellett Hamilton egy kivételes versenyző. Aztán ott van még a Mercedes is, akik nem engedhetnek meg maguknak még egy olyan idényt, mint a legutóbbi volt, mert túl sokat invesztálnak ebbe az egészbe.”
A Ferrari vezetője szerint izgalmas versenyek várnak majd ránk, már csak azért is, mert a mai Forma-1-ben már egyáltalán nem lehet biztosra venni a futamgyőzelmet, miután egy csapat megszerzi az első rajtkockát a szombati kvalifikáción.
„Már egyáltalán nem magától értetődő, hogy az első kockából induló versenyző könnyen bezsebeli a futamgyőzelmet. A stratégia és a csapatmunka nagyon fontos lesz.”
Arra a kérdésre, hogy ki lesz legfőbb ellenfelük 2011-ben, Domenicali rövid, ám határozott választ adott: „Vettel.”