Friss hírek

A tíz éves motorbefagyasztás jót tesz a Forma-1-nek

A Nemzetközi Automobil Szövetség technikai tanácsadója, Tony Purnell szerint a Forma-1-ben résztvevő nagyvállalatok köszönettel tartoznak azért, hogy az irányító testület tíz évre befagyasztotta a motorfejlesztéseket a királykategóriában.

A Nemzetközi Automobil Szövetség technikai tanácsadója, Tony Purnell szerint a Forma-1-ben résztvevő nagyvállalatok köszönettel tartoznak azért, hogy az irányító testület tíz évre befagyasztotta a motorfejlesztéseket a királykategóriában.

Bár az autógyártók továbbra is azt szeretnék, hogy 2010 és 2013 között kerüljenek befagyasztásra az erőforrások, Purnell úgy gondolja, hogy a tíz éves fejlesztési tilalom, melyet az FIA a múlt hónapban elfogadott, sokkal kedvezőbb a sport résztvevői számára.

Purnell szerint a nagyvállalatok ezzel nem csak pénzt spórolhatnak meg, hanem sokkal több energiájuk és idejük marad a környezetbarát technológiák kidolgozására, mint amilyen a jövőben bevezetésre kerülő Kinetikus Energiatároló-rendszer (KERS) is lesz.

Hirdetés
 

“Az autógyártók már most keményen dolgoznak azon, hogy optimális alacsony kibocsátású motorokat fejlesszenek” – mondta Purnell az FIA által kiadott Automotive publikációjában.

“Öt éven belül a gyártók figyelme egyre inkább az olyan kiegészítő területekre fog összpontosulni, mint az energiahasznosítás. Azzal, hogy most megnyitottuk ezt a területet, a Forma-1 komoly változásokat eszközölhet a jövőbeli autófejlesztési technikát illetően.”

Az FIA számításai szerint a motorfejlesztések tíz évre történő befagyasztása körülbelül felére csökkenti majd a nagyvállalatok költségvetését, különösen azért, mert már nem lesz lehetőségük arra, hogy az apró részletek finomra hangolására költsék a pénzüket.

“Néhány nagyvállalat mérhetetlenül nagy összegeket költ az olyan apróságok finomítására, mint a vízpumpa, a kipufogó, és azok az elemek, melyek a motort veszik körbe, és engedélyezett azok fejlesztése. Átnéztük a dolgot, és arra jutottunk, csak úgy tudjuk ezt megállítani, ha minden motorfejlesztést betiltunk a Forma-1-ben. Be kellett fagyasztanunk a motor, és az azokhoz tartozó elemek fejlesztését, és mindezt hosszú távra, hogy egyik csapat se költsön új részlegek felállítására, melyek már a jövő egységein dolgoznának.”

Annak ellenére, hogy az autógyártók többsége úgy érzi, a megszorításokkal megölik a technikát, Purnell szerint a KERS bevezetése, melyre 2009-ben kerül majd sor, mindent megváltoztat.

“A KERS egy olyan rendszer, melyet mindenki könnyedén meg fog érteni. A technikai kihívás hatalmas, és csak nagyon kevés a megszorítás. Teljesen más, mint a motorokra és a karosszériákra vonatkozó jelenlegi szabályrendszer, ami igencsak megköti a csapatok kezeit. A project az elmúlt 15 év egyik legszabadabb fejlesztési területe lesz” – mondta.

A szakember továbbá azt is hozzátette, hogy a KERS sikere újabb, más típusú energiatároló rendszerek megjelentését eredményezheti majd a jövőben.

“Lesznek olyan technológiák, melyek egyre több autóba kerülnek majd bele. Például a kutatók már fejlesztik azt a szilikont, amely a hőt egyszerűen átalakítja villamos energiává. Jelenleg ez a terület még gyermekcipőben jár, de a jövőben könnyen hatékonnyá válhat, és ha minden a helyére kerül, komoly energia nyerhető ki belőle.”

Purnell azonban megerősítette, a csapatoknak a jelenlegi erőforrások köré kell majd építeniük saját Kinetikus Energiatároló-rendszerüket, ezzel elkerülvén, hogy hozzá kelljen nyúlniuk a motorblokkhoz.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!