A Toyota lehet a Hispania technikai partnere - F1VILÁG.HU

A Toyota lehet a Hispania technikai partnere

HIRDETÉS

Olasz lapértesülések szerint a Hispania Racing Team napokon belül véglegesíti és aláírja azt a szerződést, amit már hónapok óta készít elő, és ami lehetővé teszi számára, hogy a Toyota Racing egykori kölni bázisát, szakembereit, illetve idei évre tervezett autóját használja.

A spanyol kiscsapat, melynek idei autóját egykori partnere, a Dallara építette, már korábban jelezte, hogy új technikai partnert keres, amit úgy tűnik, meg is talált a Toyota személyében, amely a tavalyi évben hagyta el a Forma-1-et.

A 442race.com úgy tudja, hogy a felek napokon belül aláírhatják szerződésüket, ami lehetővé teszi a Hispania Racing számára, hogy elfoglalhassa a japán alakulat egykori kölni főhadiszállását, és megkapja idei évre tervezett, ám még pályára sem vitt versenygépe, a TF110 terveit és már legyártott elemeit.

A Toyota állítólag már meg is kezdte egykori mérnökei és szakemberei visszahívását, akik a jövőben a Hispania projekten fognak dolgozni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!