A Toyota radikálisan új autót épített 2008-ra - F1VILÁG.HU

A Toyota radikálisan új autót épített 2008-ra

HIRDETÉS

A Toyota technikai részlegének vezetője, Pascal Vasselon az új autó mai bemutatóján elárulta, hogy a TF108-as a japánok első olyan versenygépe, amely nem követte elődjei filozófiáját, éppen ezért is várnak kimagasló sikereket tőle a következő idényben.

A Toyota technikai részlegének vezetője, Pascal Vasselon az új autó mai bemutatóján elárulta, hogy a TF108-as a japánok első olyan versenygépe, amely nem követte elődjei filozófiáját, éppen ezért is várnak kimagasló sikereket tőle a következő idényben.

Annak ellenére, hogy a Toyota a Forma-1 egyik legnagyobb költségvetésével rendelkező csapata, mindössze tizenhárom pontot szerzett a tavalyi évben és a McLaren kizárását követően csak a hatodik helyen végzett a konstruktőrök versenyében.

A japán gárda tavalyi versenygépe egyszerűen nem tudta felvenni a versenyt riválisaival, amin a szezonközi fejlesztések sem segítettek, így a vezetőségnek nem volt más választása, változtatnia kellett filozófiáján a TF108-as tervezése során.

“Az új autó aerodinamikai koncepciója megváltozott” – mondta Vasselon Kölnben. “A TF107-es, elődje továbbfejlesztése volt, azonban az új csomag teljesen különbözik a korábbi a Toyotáktól. A TF108-as aerodinamikai csomagjának tervezésekor az volt az elsődleges szempont, hogy a minimálisra csökkentsük az egyensúly és leszorító erő változását egy körön belül, ami miatt egy sokkal vezethetőbb és aerodinamikailag stabilabb autót kellett készítenünk.”

“Az aerodinamika filozófiája mellett még egy komolyabb terület megváltozott, nagyobb lett az autó tengelytávja. Mivel úgy éreztük, hogy mechanikailag erős alapokon nyugszik a TF107-es, ezen a területen csak néhány módosítást, újratervezést végeztünk el. A változtatásokkal sikerült elérnünk, hogy a merevség megtartása mellett csökkenjen az autó összsúlya.”

Vasselon azt is elmondta, hogy a szélcsatornában látottak alapján jó irányba haladnak a fejlesztések, de már nagyon kíváncsi, miként teljesít az új autó a versenypályán.

“Örömmel jelenthetem ki, hogy a TF108-as jó úton halad, azonban az igazi tesztre majd csak a pályán kerül sor” – magyarázta. “A TF108-as remekül néz ki, így már alig várjuk, hogy megtudjuk, a pályán is hozza-e azokat az eredményeket, melyeket várunk tőle.”

A szakember hozzátette, bár a bajnoki cím még távol van, a dobogós helyezéseket már az idei évben elkezdhetik gyűjtögetni.

“Személy szerint bízom benne, hogy folyamatosan harcban lehetünk a dobogós helyezésekért a 2008-as idényben. Azt szeretnénk elérni, mint amit a BMW Sauber elért a 2007-es idényben, tehát az élcsapatok mögött a legjobbak szeretnénk lenni. Nem lenne helyénvaló a bajnoki címről beszélni, de komoly előrelépésre számítunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!