A versenyen javítana a Toro Rosso - F1VILÁG.HU

A versenyen javítana a Toro Rosso

HIRDETÉS

Nem szerepeltek jól a Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, a vasárnapi versenytől azonban jóval többet várnak a Toro Rosso istálló fiatal versenyzői.


Nem szerepeltek jól a Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, a vasárnapi versenytől azonban jóval többet várnak a Toro Rosso istálló fiatal versenyzői.

Jaime Alguersuari és Sebastien Buemi a tizennyolcadik, illetve a tizenkilencedik helyről rajtolhat holnap; előbbi versenyző elmondta, ezzel együtt bizakodó, hiszen úgy érzi, ha esni fog a versenyen, jó esélyeik lesznek a pontszerzésre.

„Kicsit balszerencsések voltunk és nem is döntöttünk jól, mert korábban kellett volna a lágy gumikra váltani, mert nagyjából 2 másodperccel jobbak voltak a keményeknél körönként, tehát nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot” – mondta a spanyol.

„Viszont vannak pozitívumok is, magyarán, hogy rendkívül sok adat áll rendelkezésünkre arra az esetre, ha holnap ismét esik majd. A kemény keverékekkel is sokat dolgoztunk a hosszú etapokon, szóval jó formában lehetünk a versenyre.”

„Ha a legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből, akkor akár pontszerző helyen is végezhetünk vasárnap délután.”

Sebastien Buemi hozzátette, némiképp csalódott, azonban reméli, hogy sikerül felkapaszkodniuk a futamon, noha tisztában van azzal, a jó rajt rendkívül fontos lesz.

„Kicsit csalódott vagyok, mert nem számítottunk, arra, hogy ilyen hamar megérkezik az eső. Ez azt jelentette, hogy nem köröztünk olyan korán a lágy keverékkel, mint kellett volna” – sajnálkozott a svájci tehetség.

„Ami viszont jó, hogy elég sok új garnitúra gumink lesz holnap, szóval reméljük, hogy száraz versenyünk lesz. Ebből a pozícióból egy jó rajt elengedhetetlen, mert – még a DRS-rendszerrel is – az előzés elég nehéz lesz ezen a pályán.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!