A Williams leigazolta Räikkönen és Alonso mérnökét

A Williams bejelentette, hogy megszerezte Kimi Räikkönen és Fernando Alonso egykori verseny és teljesítményért felelős mérnökét a Ferraritól annak reményében, hogy újabb erőre kapnak.


A Williams bejelentette, hogy megszerezte Kimi Räikkönen és Fernando Alonso egykori verseny és teljesítményért felelős mérnökét a Ferraritól annak reményében, hogy újabb erőre kapnak.

Antonio Spagnolo Räikkönen és Alonso mellett is dolgozott az olasz alakulatnál, ahol fő a gumik teljesítményéért volt felelős.

A szakember mostantól a Williams alakulatát erősíti majd, mint vetélytárs elemző, illetve a grove-i alakulat a gumifronton is hasznos inputokat vár tőle.

A Williams komoly csatában áll a Force Indiával a konstruktőrök negyedik helyéért, melyet akár a gumihasználat is eldönthet, melyben a grove-i istálló egyelőre nem a legerősebb, és ami miatt a szenved az idei évben.

Spagnolo egyébként 2005-ben csatlakozott a Ferrarihoz és ő segítette világbajnoki címhez Räikkönent még 2007-ben.

„A Williams mindent megtesz azért, hogy a 2014 óta fennálló lendületét megtartsa és az új szakemberek érkezésével még erősebbé váljon” – mondta Pat Symonds, a csapat technikai vezetője.

„Folyamatosan azon vagyunk, hogy javuljunk és erősebbek legyünk. Azt gondolom, és hiszem, hogy Antonio hasznos tagja lesz a csapatnak és hozzájárulhat a jövőbeli sikerekhez.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS