A Williams még nem mondott le az idei évről - F1VILÁG.HU

A Williams még nem mondott le az idei évről

HIRDETÉS

Habár a Williams alakulata egyelőre kiábrándító teljesítményt nyújt az idei szezonban, a csapat elnöke, Adam Parr kijelentette, még nem mondtak le teljesen a 2011-es évről.


Habár a Williams alakulata egyelőre kiábrándító teljesítményt nyújt az idei szezonban, a csapat elnöke, Adam Parr kijelentette, még nem mondtak le teljesen a 2011-es évről.

A grove-i bázisú gárda története legrosszabb szezonkezdetét produkálta idén, első pontjait csupán a bajnokság hatodik versenyén, Monacóban szerezte meg.

Tizenegy futam után a Williams négy megszerzett pontjával csupán a konstruktőri tabella kilencedik helyét foglalja el, hátránya 18 pont a Toro Rossóval szemben.

A nehéz év ellenére Adam Parr elnök elárulta, még nem adták fel 2011-et.

„Még csak féltávnál járunk. Egyszerűen csak jobb munkát kell végeznünk” – fogalmazott a szakember.

„A csapaton belül még senki nem mondott le az idei évről, egészen addig dolgozunk, amíg nem leszünk jobbak. Ez minden, amit mondhatok.”

Arra a kérdésre, hogy a csapat megkezdte már a jövő évi autó fejlesztését, Parr így felelt: „Természetesen, mint ahogy mindenki más. De még nem adtuk fel az idei évet, végig küzdeni fogunk.”

Az elnök mindazonáltal hozzátette, a Williams magabiztosan várja a jövő évet, köszönhetően annak, hogy 2012-től kezdődően a Renault erőforrásait használhatja majd.

„A csapatnál mindenki izgatottan várja, hogy újra együtt dolgozzunk a Renault-val. Úgy gondolom, szükség van némi változásra.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!