A Williams meghökkentő hátsó szárnyat tesztel - F1VILÁG.HU

A Williams meghökkentő hátsó szárnyat tesztel

HIRDETÉS

A Williams istálló elsőként tette fel autójára a 2009-es szabályoknak megfelelő hátsó szárnyelemet, amely már első ránézésre is meghökkentő. A grove-i bázisú csapat emellett az új, az eddiginél jóval nagyobb diffúzort is kipróbálta.

A Williams istálló elsőként tette fel autójára a 2009-es szabályoknak megfelelő hátsó szárnyelemet, amely már első ránézésre is meghökkentő. A grove-i bázisú csapat emellett az új, az eddiginél jóval nagyobb diffúzort is kipróbálta.

Az idei szezon utolsó tesztprogramjának helyet adó spanyolországi Jerezben vélhetően még számos újítás kerül majd az autókra, hiszen a csapatok már gőzerővel készülnek a 2009-es idényre, mikor igen komoly szabálymódosítások kerülnek bevezetésre.

Az autók aerodinamikáját érintő változások azt a célt hivatottak szolgálni, hogy több előzés legyen a Forma-1-ben.

Ennek érdekében pedig csökkentik az autók leszorító erejét, melyet a slick gumik bevezetésével próbálnak majd valamelyest kompenzálni.

Különösen a diffúzor geometriája és a hátsó szárnyelem profilja határozza meg az autó mögött keletkező légáramlatokat, illetve turbulenciákat. E tekintetben is komoly változások lesznek 2009-ben.

A jövő évi szabályok szerint a diffúzor magassága is változni fog, ami azt eredményezi, hogy a “piszkos” levegő sokkal kezelhetőbb (meredekebben felfelé ívelő) irányba hagyja el az autó hátulját, így csak minimálisan zavar be követő autónak.


A Williams az új, “kísérleti” diffúzor tesztelését is megkezdte a spanyol ringen, ami a jelenleginél jóval szélesebb, teljesen kinyúlik a hátsó kerekek belső pereméig.

Az első szárny terén is lesznek változások, ugyanis az lejjebb kerül, és a jelenleginél szélesebb lesz, ám azt még egyik csapat sem tette fel autójára, de vélhetően arra sem kell már sokat várni.

A Williams sajtószóvivője a következőket mondta az F1világ.hu-nak: “A hátsó szárny és diffúzor már a 2009-es specifikációjú aerodinamikai csomag része. Az új elemeket a szélcsatornában már kipróbáltuk, és most arra vagyunk kíváncsiak, hogy miként teljesítenek a pályán.”

Arra a kérdésre, hogy a grove-i bázisú csapat tervezi-e, hogy újabb 2009-es aero-elemeket tesztel a héten, a szóvivő a következőket mondta: “Nincs tudomásom ilyenről, egyelőre csak a hátsó szárny és diffúzor kerül bevetésre.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!