A Williams megtanulta az idei leckét - F1VILÁG.HU

A Williams megtanulta az idei leckét

HIRDETÉS

Forma-1-es történetének legrosszabb idényén van túl a Williams alakulata, a csapatnál azonban abban bíznak, megtanulták a leckét, és jövőre egy sokkal versenyképesebb autóval állhatnak majd elő.


Forma-1-es történetének legrosszabb idényén van túl a Williams alakulata, a csapatnál azonban abban bíznak, megtanulták a leckét, és jövőre egy sokkal versenyképesebb autóval állhatnak majd elő.

A grove-i gárda mindössze öt megszerzett ponttal a konstruktőri táblázat kilencedik helyén zárt, Adam Parr elnök szerint azonban sikerült megérteniük problémáik okait, így 2012-ben javíthatnak – már új motorszállító partnerükkel, a Renault-val.

A szakember az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva elárulta, szükséges volt struktúrájuk átszervezésére, az ugyanis nem volt elég ütőképes. Parr abban bízik, Mike Coughlan, Mark Gillen és Jason Sommervill érkezése után a Williams megtalálja a helyes irányt.

„Az az igazság, hogy néhány esztendeje már a középmezőnyben tengődünk” – magyarázta. „Semmit nem kell tenned, ha folyamatosan egy ilyen álomvilágban akarsz éldegélni. Azt hiszem, hasonló történt velünk is: rá kellett jönnünk, hogy nem csak a jelenlegi teljesítményünk elfogadhatatlan, de radikális változtatásokra is szükségünk van.”

„A változások pedig jó irányba haladtak Mark Gillannek hála. Patrick [Head] azt mondta neki, bárcsak véget érne ez az idény, ő pedig úgy felelt, hogy minden, amit a pályán tapasztalunk, létfontosságú.”

„Ha Mark és a többi új szakember a szezon végén csatlakoztak volna a csapathoz, nem láthatták volna a mögöttes problémákat. A teljesítményünket láthatták volna, de azt hiszem, lehetőségünk volt arra, hogy belelássunk a problémák gyökereibe.”

Parr hozzátette, nyugodtan tud aludni, úgy érzi ugyanis, hogy annak a ténynek köszönhetően, hogy sikerült megérteni a problémák okát, jövőre képesek lesznek felállni a padlóról.

„A jó hír az, hogy néha az életben nem teljesítesz jól, de nem tudod, miért… mi azonban precízen kiértékeltük, mely területeken vagyunk gyengék, hol vannak lehetőségek, és mit kell tennünk ahhoz, hogy odategyük magunkat.”

„A következő kérdés az, hogy megvannak-e a szakembereink és forrásaink ahhoz, hogy változtassunk a dolgokon. A válasz pedig az, hogy egyértelműen.”

Hirdetés

„Őszintén szólva szükségünk volt némi vérfrissítésre. Én magam már öt éve vagyok itt, és ahogy hozzászokik az ember a környezethez és a dolgok menetéhez, egy idő után elfogadja a történteket. És amit megtanultunk az idei évből, az az, hogy bizonyos dolgokat nem szabad elfogadnunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Williams megtanulta az idei leckét
Az Audi már most tényező az F1-es versenyzői piacon
Semmit sem tudtak az F1-es csapatok a kínai pálya felületkezeléséről
Ha esik, szombaton is bajban lehet a Ferrari
Russell elárulta a gyenge időmérő okát
Az FIA nyomoz a rejtélyesen lángra kapó kínai F1-es gyep miatt

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!