A Williams vizsgálatot indít a hibák miatt - F1VILÁG.HU

A Williams vizsgálatot indít a hibák miatt

HIRDETÉS

A Williams vezetése megerősítette, hogy kivizsgálja a mechanikai problémákat, amik miatt mindkét versenyzője kiesett a vasárnapi Monte-Carlói Nagydíjon.


A Williams vezetése megerősítette, hogy kivizsgálja a mechanikai problémákat, amik miatt mindkét versenyzője kiesett a vasárnapi Monte-Carlói Nagydíjon.

Nico Hülkenberg már az első körben összetörte autóját az alagútban az első szárny problémái miatt, míg Rubens Barrichello a verseny felénél járva csapta szalagkorlátnak versenygépét, miután valami eltörött autója hátulján, és bal hátsó defektet kapott.

„Nem volt egy eredményes nap a csapat számára, pedig Rubens kiválóan kapta el a rajtot, és a kilencedik helyről feljött a hatodikra” – mondta a csapat technikai igazgatója, Sam Michael.

„Nicónak a kormányon lévő kuplung füllel voltak problémái a felvezető körben, majd pedig az első szárny felfüggesztése engedett el az első körben, ami miatt szinte irányíthatatlanul a falnak csapódott az alagútban.”

„Rubens remekül rajtolt, az első kanyart már a hatodik helyen vehette be, azonban az első kiállása után nem volt megelégedve az autó kezelhetőségével. Tizenegy körrel a kiállása után pedig valami meghibásodott az autó hátuljában.”

„Meg kell kapnunk az autókat, és vissza kell szállítanunk a bázisra, hogy alapos vizsgálat alá vehessük őket, és megtudjuk, pontosan mi okozta a meghibásodást. Lesz elég dolgunk, hogy mindkét autót helyrepofozzuk, de ismét sikerült javítanunk a teljesítményünkön, és még jobbak lehetünk Isztambulban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!