Agresszív célokat tűzött ki, és sikerrel járt új autójával az Aston Martin - F1VILÁG.HU

Agresszív célokat tűzött ki, és sikerrel járt új autójával az Aston Martin

HIRDETÉS
Agresszív célokat tűzött ki maga elé az Aston Martin csapata az idei, AMR23-as kódjelű versenyautó fejlesztése során, az istálló technikai igazgatója, Dan Fallows pedig azt mondja, eddig úgy tűnik, amit elterveztek, azt sikerült is megvalósítani az új betontorpedóval.
Fernando Alonso Aston Martin

Az Aston Martin teljesítményére sokan már az előszezoni teszten is felkapták a fejüket, a csapat ráadásul úgy tűnik, a remek formát át tudta menteni az évadnyitó Bahreini Nagydíjra is: Fernando Alonso a pénteki nap leggyorsabbja volt, ráadásul a szombati, utolsó szabadedzésen is ő autózta a legjobb köridőt.

Azt viszont, hogy hogyan állnak a közvetlen riválisokhoz képest, leghamarabb csak a délutáni időmérőn láthatjuk meg, Dan Fallows technikai igazgató viszont örömmel konstatálta, hogy egy jó alapokkal rendelkező versenygép van a kezükben.

„Először is: elégedettek vagyunk az autóval. Az volt a célunk, hogy nagyot lépjünk előre a tavalyi versenygéphez képest. Szóval a relatív teljesítmény tekintetében határozottan elégedettek vagyunk azzal, hogy előre tudtunk lépni” – mondta a szakember. „És meglehetősen agresszív célokat tűztünk ki magunk elé. És nagyrészt sikerült is elérnünk ezeket.”

„A tesztek után elhittük, hogy egy olyan autónk van, amivel dolgozhatunk, ám hogy hogyan állunk a többiekhez képest… Tudom, hogy szeretnék, ha megjósolnám, de attól tartok, egyszerűen nem tudjuk ezt még.”

Fallows elárulta, amikor először elkezdtek dolgozni az autóval, látták, hogy az ugyanazt nyújtja a pályán, mint a szimulációk során.

„A fő dolog számunkra az, hogy a teszten megbizonyosodjunk arról, az autó nagyjából ugyanazt nyújtja, mint amire számítottunk a szélcsatorna és a szimulációk alapján. Technikai csapatként mindig örömteli, amikor olyan autónk van a pályán, amilyenre számítunk. És számunkra a tesztelés ezt mutatta, ami jó. Az autó meglehetősen kiszámítható.”

„Azt csinálja, amit szeretnénk, hogy csináljon, ez pedig nagy pozitívum. Viszont a relatív teljesítményről nagyon nehéz beszélni. Örülök, hogy nagy az izgalom a csapat körül, de az egyes csapatok annyira másképp tesztelnek, hogy tényleg csak ezen a hétvégén kaphatunk valamiféle jelzést arról, hogy mennyire jó is az autónk.”

„Nem gondolom, hogy feltétlenül meglepett bennünket az, hogy elértük a célokat. Viszont mindig van egyfajta kétely, miszerint valami nem egészen fog működni, vagy a korreláció cserben hagy, az autó pedig, amit építettél, nem egészen úgy muzsikál a pályán, ahogy vártuk.” 

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!