Albon dühös magára, beszélt balesete lehetséges okairól is - F1VILÁG.HU

Albon dühös magára, beszélt balesete lehetséges okairól is

Kiváló eredményt érhetett volna el Ausztráliában, saját hibájából viszont hamar kiesett a vasárnapi versenyen Alex Albon. A Williams versenyzője azt mondja, nagyon dühös magára a történtek miatt.

Albon parádés teljesítményt nyújtott a melbourne-i időmérőn, hiszen a 8. rajtkockát szerezte meg, a verseny első köreiben pedig a 6. pozícióba küzdötte fel magát. Tündöklése nem tartott sokáig, a pálya 6-os kanyarjában hibázott, és a gumifalnak csapta autóját. 

„Velem minden rendben. Inkább csalódott vagyok, és sajnálom a csapatot. Nagyszerű autónk volt. Még a verseny első néhány körében is erősek voltunk. Nagyon elégedett voltam az autóval, egyszerűen nagyon balszerencsés, ami történt” – mondta a brit-thai pilóta.

 

„Nyilván kiábrándító. Az én hibám, elnézést kérek a csapattól. Főleg azért fájó, mert lehetőségünk volt a pontszerzésre, néhány autó nem a megszokott helyén volt, márpedig nekünk ilyenkor kell jól teljesíteni. A hibámig minden sínen volt. Nyilván nagyon dühös vagyok magamra…”

Albon beszélt arról is, mi vezethetett odáig, hogy elveszítette uralmát versenyautója felett.

„Amikor elveszítettem a kontrollt az autó felett, valójában lassabban mentem, mint az előző körben – de egy kicsit szélesebben fordultam az 5-ös kanyarban, rámentem a kijárati kerékvetőre. Sokat nem gondolkodtam még rajta, de röviden belenéztem az adatokba, és a gumik emiatt egy kicsit melegebbek voltak, és ezekkel a Pirelli-abroncsokkal, ha megcsúszunk, megfizetjük az árát. Szerintem ez történt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Albon dühös magára, beszélt balesete lehetséges okairól is
Főnöke szerint elképesztő, hogy Verstappen a telefoncsörgést is felismeri az autóban ülve
Russell is Schumachert méltatta Barcelonában
Marko: Győzködnöm kellett Hornert, hogy ne szerződjön a Ferrarihoz
A Red Bull nem aggódik a Mercedes felerősödése miatt: „Így is 23 másodperces hátrányban voltak”

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!