Friss hírek

Albon egyre jobban érzi magát a Red Bullnál

Alex Albon, a Red Bull F1-es versenyzője úgy érzi, egyre jobban összeszokik új csapatával, és versenyről versenyre érzi a fejlődést.

Albon a nyári szünetet követően ült át a Red Bull autójába a Toro Rossóból, és határozottan az volt a célja az elmúlt három versenyhétvégén, hogy tanuljon és minél több tapasztalatot szerezzen az osztrák csapat színeiben.

A thai pilóta Belgiumban az 5., Olaszországban és Szingapúrban pedig a 6. helyen végzett, így eddig összességében elégedett a tanulási folyamattal, és alig várja a hétvégi Orosz Nagydíjat, hogy ismét bizonyíthasson.

Szocsiban versenyeztem még az F2-ben, és nyertem is ott, szóval ez egy olyan pálya, amit nagyon élvezek, és nagyon várom, hogy egy ilyen helyszínen vezessek, amit már ismerek. A pálya nagyrészt derékszögű kanyarokból áll, szóval ha egy kanyarban jók vagyunk, akkor mind a 18-ban azok leszünk” – mondta Albon.

„A hosszú egyenesek miatt előzés szempontjából is jó, és teljesen mások lesznek a körülmények, mint Szingapúrban, ahol nagy volt a hőség és a páratartalom. Versenyről versenyre egyre kényelmesebben érzem magam az autóban, és nagyon élvezem a munkát a csapattal, különösen úgy, hogy egyre jobban megismerem őket.”

„Oroszországban célom az lesz, hogy a tanultakból a lehető legtöbbet hozzam ki, és a csapat számára a lehető legjobb eredményt érjem el.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!