Albon úgy érzi, nyerhetett volna, ha nem üti ki Hamilton - F1VILÁG.HU

Albon úgy érzi, nyerhetett volna, ha nem üti ki Hamilton

A Red Bull ifjú versenyzője, Alexander Albon úgy érzi, megnyerhette volna a Forma-1 évadnyitó futamát, az Osztrák Nagydíjat, ha a verseny hajrájában nem ütközik össze a címvédő Lewis Hamiltonnal.

Albon a verseny nagy részét a 3. helyen töltötte a két Mercedes mögött, a futam utolsó harmadában azonban friss gumikra váltott, amikor másodszor is pályára küldték a biztonsági autót.

Eközben Valtteri Bottas és Lewis Hamilton a pályán maradt kemény keverékű abroncsain, melyekkel akkor már 25 kört megtettek.

 

Albon helyzete tehát igencsak ígéretesnek tűnt, és amint zöld jelzést kapott a mezőny, támadásba is lendült Hamilton ellen.

A thai versenyző a 4-es kanyarban kívülről támadta Lewis Hamiltont, ám végül ütközés lett a manőver vége. A versenybírók Hamiltont találták vétkesnek az incidensben, ami miatt 5 másodperces időbüntetést kapott, Albon azonban a mezőny végére csúszott vissza, és pontot sem tudott szerezni.

Albon a verseny után érthető módon csalódottan nyilatkozott: azt mondta, úgy érzi, nyerhetett volna.

„Még nagyon frissek az élmények, szóval óvatosnak kell lennem, hogy mit is mondok! Tényleg úgy éreztem, hogy megnyerhettem volna a versenyt. Nyilván a Mercedesnek volt jobb tempója ma, de a srácok nagyszerű munkát végeztek a stratégiával” – mondta a thai versenyző.

„Amikor kiálltam a bokszba, nem tudtam, hogy állunk a pályán, illetve, hogy mi is folyik pontosan. De amint kibontakozott a dolog, nagyon jól álltunk.”

„Tudtam, hogy ők a kemény gumikon vannak, és hogy az etap első öt körében fogok előzni. Nagyon magabiztos voltam, az autó igazán jól ment a verseny utolsó szakaszában.”

Nem ez volt az első eset, hogy Albon Hamiltonnal ütközött: a tavalyi Brazil Nagydíjon ugyancsak a többszörös bajnok ütötte el egy dobogós eredménytől a Red Bull pilótáját.

„Nem mondom azt, hogy jobban fáj, de a brazíliai incidenst sokkal inkább éreztem 50/50-nek” – magyarázta Albon.

„Viszont azt érzem, hogy itt már megvolt a manőver, szinte már Bottasra fókuszáltam. Annyira későn jött az ütközés…”

„Mindig kockázatos, amikor az ember kívülről előz, de tényleg annyi helyet hagytam neki, amennyit csak tudtam. Úgy értem, már tényleg a szélén voltam.”

„Tudtam, hogy amennyiben a lehető legtöbb helyet hagyom neki, csak rajta áll, hogy nekem akar-e ütközni, vagy nem…”

Arra a kérdésre, hogy tervezi-e, hogy beszél Hamiltonnal, Albon így felelt: „Le fogok higgadni, és majd visszajövök.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Albon úgy érzi, nyerhetett volna, ha nem üti ki Hamilton
Verstappent leste az esős Monacóban Piastri
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!