Alfonso Celis a Force India új fejlesztőversenyzője - F1VILÁG.HU

Alfonso Celis a Force India új fejlesztőversenyzője

HIRDETÉS

A Force India csapata csütörtökön bejelentette, az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten a GP3-as sorozatban, illetve a Renault Világsorozat 3,5 literes géposztályában versenyző Alfonso Celis vezetheti majd a csapat autóját.

Az ifjú versenyző a Force India fejlesztőversenyzői szerepkörében tevékenykedhet a továbbiakban, ennek részeként pedig jövőre nemcsak a szimulátorban dolgozhat majd, hanem hét szabadedzésen is autóba ülhet.

„Amióta elkezdtem versenyezni, azóta álmodom a Forma-1-ről, szóval óriási megtiszteltetés, hogy elkezdhetek dolgozni a Force Indiával” – mondta Celis.

„Ez egy fantasztikus lehetőség arra, hogy megismerjem a Forma-1-et, és hogy szorosan együtt dolgozzam a mérnökökkel és a versenyzőkkel.”

A 19 éves versenyző az ART színeiben idén harmadik lett az egyik belgiumi versenyen a GP3-ban, emellett pedig versenyzett a Forma-Renault sorozatban is.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!