Allison távozása nem küldi padlóra a Lotust - F1VILÁG.HU

Allison távozása nem küldi padlóra a Lotust

HIRDETÉS

James Allison távozása nem veti vissza a Lotus Forma-1-es csapatának teljesítményét – ezt állítja Eric Boullier csapatfőnök, aki szerint minden adott ahhoz Enstone-ban, hogy az istálló tovább folytassa remeklését 2013-ban.


James Allison távozása nem veti vissza a Lotus Forma-1-es csapatának teljesítményét – ezt állítja Eric Boullier csapatfőnök, aki szerint minden adott ahhoz Enstone-ban, hogy az istálló tovább folytassa remeklését 2013-ban.

Allison távozását nemrég jelentette be az alakulat – azt egyelőre még nem tudni, a szakember hol folytatja, ám a hírek szerint jó esélye van arra, hogy a Ferrarihoz szerződjön.

A technikai igazgató az elmúlt években kulcsembere volt a Lotusnak, 2005-ben és 2006-ban pedig ugyancsak komoly szerepe volt abban, hogy az enstone-i gárda Fernando Alonso révén világbajnok legyen.

Boullier azonban kifejtette, továbbra is remek szakemberek dolgoznak a Lotusnál, akik képesek lesznek fenntartani a remek formát.

„Nem James Allison ült a tervezőasztalnál, és nem ő rajzolta a terveket. Csupán ő volt az, aki lehetővé tette, hogy egy csoport nagyszerű szakember hatékonyan dolgozzon együtt” – mondta a Lotus csapatfőnöke a Motorsport-Total.com című német szaklapnak nyilatkozva Barcelonában.

„Ő egy nagyon elismert mérnök, aki sokat elért ezzel a csapattal, és akivel remek munkakapcsolatot ápoltunk. De itt az ideje a változásnak, és nagyon örülök annak, hogy Enstone-ban ilyen kiváló szakemberek dolgoznak.”

„Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ez a vállalat egy embertől függjön. Az elmúlt 30 esztendőben nagyszerű versenyzők és technikai igazgatók távoztak, de a vállalat ugyanaz, és továbbra is dobogós helyezésekért harcolunk. Csupán egy új korszak virrad ránk.”

A távozó James Allison helyét Nick Chester vette át azonnali hatállyal.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!