Friss hírek

Alonso 10-es skálán 5-ösre értékelte eddigi teljesítményét

10-es skálán 5-ösre értékelné eddigi teljesítményét a Forma-1-be idén visszatért Fernando Alonso. A spanyol versenyző hazai futamára készül, és reméli, sikerül ismét jó eredményt elérniük.

Alonso a 2021-es idény eddig eltelt három futamából kettőt pontokat szerzett, a Portugál Nagydíjon a gyengére sikeredett időmérő után küzdötte fel magát a legjobb 10 közé.

A kétszeres világbajnok a portimaói versenyt követően azt mondta, az egykörös tempóban kell javulnia, Barcelonában és Monacóban ugyanis nem engedheti meg magának azt, hogy hátulról rajtoljon.

A Spanyol Nagydíj helyszínén Alonso úgy fogalmazott, úgy érzi, nyújthatott volna jobb teljesítményt is az idény elején, ugyanakkor annak örül, hogy a pontszerzés összejött az elmúlt két versenyen.

Arra a kérdésre, hogy egy 10-es skálán hányasra értékelni teljesítményét, az Alpine versenyzője így felelt: „Talán ötösre. A szükséges minimum. Azt hiszem, sokkal többre is képes vagyok, mint amit eddig csináltam, ugyanakkor viszont a háromból két versenyen pontokat szereztünk, egyszer pedig ki kellett állnunk az autóval a hátsó fékek miatt. Egy kicsit balszerencsések voltunk Bahreinben, de a többi futamon pontokat szereztünk.”

„Szerezhettünk volna többet is, igen, de haladjunk lépésenként. Miközben alkalmazkodunk, és próbálunk összecsiszolódni a csapattal, vasárnaponként eredményeket kell szállítanunk, pontokat kell szereznünk, és pontosan ezt csináljuk.”

Alonso hozzátette, bízik abban, hogy az Alpine autója Portugália után Barcelonában is versenyképes lesz.

„Portugáliában jó teljesítményt nyújtott a csapat, versenyképes volt az autónk – az időmérőtől eltekintve minden edzésen. De alapvetően a hétvége nagyon erős volt. Most pedig itt, Barcelonában ki kell derítsük, hogy ez egy pályaspecifikus teljesítmény volt-e, vagy az Alpine valódi teljesítménye. Kíváncsi vagyok, mire leszünk itt képesek!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!