Alonso 2008-ban a Red Bullhoz szerződhetett volna - F1VILÁG.HU

Alonso 2008-ban a Red Bullhoz szerződhetett volna

HIRDETÉS

Ha minden a Red Bull tervei szerint alakul 2008-ban, az sem elképzelhetetlen, hogy ma Sebastian Vettelé helyett Fernando Alonso dominanciájától lenne hangos a Forma-1-es szaksajtó.


Ha minden a Red Bull tervei szerint alakul 2008-ban, az sem elképzelhetetlen, hogy ma Sebastian Vettelé helyett Fernando Alonso dominanciájától lenne hangos a Forma-1-es szaksajtó.

A Milton Keynes-i alakulat ugyanis spanyol lapértesülések szerint évekkel ezelőtt mindent megtett azért, hogy leigazolja a kétszeres világbajnokot, a felek hosszas tárgyalásokat is folytattak egymással.

A spanyol El Mundo Deportivo értesülései szerint a 2008-as idényre Alonso volt a Red Bull elsőszámú kiszemeltje, végül azonban a McLarentől épp távozni készülő pilóta úgy döntött, visszatér korábbi csapatához, a Renault-hoz.

A Red Bullnak tehát nem maradt más választása, a Mark Webber – David Coulthard párossal kellett folytatnia a száguldó cirkuszban, utóbbi versenyzőt váltotta egy évvel később a ma már négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

Az El Mundo Deportivo szerint a 2007-es idény vége felé járva Alonso heteken át tárgyalt a Red Bull-lal, az egyeztetéseken menedzsere, Luis Garcia Abad, Gerhard Berger és Dietrich Mateschitz is jelen volt.

A lap úgy tudja, Alonso akkor több csapattal is tárgyalt, és az sem volt kizárt, hogy a sportból azóta már kivonult Toyotához szerződik.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!