Friss hírek

Alonso: A Ferrari fontosabb, mint a két vb-cím

Fernando Alonso úgy érzi, sokkal többet jelent a Ferrari versenyzőjének lenni, mint két világbajnoki címet nyerni egy másik csapattal. A spanyol korábban nem hitt apjának, de már tudja, hogy a Ferrari más, mint a többi alakulat.

Fernando Alonso úgy érzi, sokkal többet jelent a Ferrari versenyzőjének lenni, mint két világbajnoki címet nyerni egy másik csapattal. A spanyol korábban nem hitt apjának, de már tudja, hogy a Ferrari más, mint a többi alakulat.

Alonso két bajnoki címet szerzett a Renault színeiben 2005-ben és 2006-ban, mikor hatalmas küzdelmet vívott az akkor még a Ferrarinál versenyző Schumacherrel, akit mindkét alkalommal maga mögé tudott utasítani kék-sárga versenygépével.

A spanyol pilóta 2007-ben a McLarenhez igazolt, ahol egy borzalmas évet töltött el újonc csapattársa, Lewis Hamilton mellett, majd visszatért a francia alakulathoz, ahol két sikerekben nem igazán bővelkedő évet húzott le.

Alonso idén viszont már a Ferrari színeit erősíti, miután átvette a tavalyi bajnokság végén – kényszerűségből – távozó Kimi Raikkönen helyét.

A spanyol pilóta eddig elégedett az elvégzett munkával, és úgy érzi, komoly erőt ad számára, hogy a sportág történetének legnagyobb múlttal rendelkező csapatát képviselheti az F1-ben.

“Édesapám mindig mondta, hogy ez meg fog történni egyszer” – árulta el Alonso a The Guardiannak adott interjújában. “Mindig azt mondta, hogy ha már versenyeztem a Ferrarinál, akkor visszavonulhatok, mert az életem teljes.”

“Azonban mikor két bajnoki címet is nyertem a Renault-val, azt mondtam, hogy elégedett vagyok, a karrierem teljes, de édesapám figyelmeztetetett, hogy ez nem így van, mert ha a Ferrarinál fogok versenyezni, akkor mindenki el fogja felejteni a bajnoki címeimet. Csakis arra fognak emlékezni, hogy egy napon a Ferrarinál versenyeztem.”

“Erre mindig csak azt mondtam, hogy rendben apám, majd meglátjuk. Azonban most, hogy ebben a helyzetben vagyok, úgy vélem, édesapám jól gondolta. A Ferrari ugyanis egy különleges csapat, különleges érzésekkel tölt el” – tette hozzá Alonso.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Exkluzív információk: a Hungaroringről jelentkezünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!