Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka bízik abban, csapata visszatalált a helyes útra, így a szezon további részében komoly eredményeket érhetnek majd el.
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka bízik abban, csapata visszatalált a helyes útra, így a szezon további részében komoly eredményeket érhetnek majd el.
A maranellói gárda számára nehezen indult az idény, mint később kiderült, ebben komoly szerepet játszott, hogy olaszországi szélcsatornájukat rosszul kalibrálták a téli felkészülés során, így téves utat jártak be a fejlesztésekkel.
Az elmúlt versenyeken azonban a csapat úgy tűnik, magára talált, az Európa Nagydíj szombati időmérő edzésén pedig Fernando Alonso a negyedik, míg Felipe Massa az ötödik rajthelyet szerezte meg.
„Ez az idei legjobb időmérő, eltekintve a Kanadaitól. Fél tizeddel vagyunk lemaradva a McLaren, fél másodperccel pedig a Red Bull mögött” – magyarázta Alonso, aki szerint az elmúlt időszakban bizonyították, hogy visszataláltak a helyes útra.
„Bizonyos versenyeken több mint 1 másodperces lemaradásban voltunk. Többször mondtuk már, hogy a motorvezérlésre vonatkozó szabálymódosítás semmin sem változtat. Mindenkit egyformán érint, mindenki veszíteni fog. A legnagyobb erőpróba Silverstone-ban lesz majd.”
„A McLarenekkel harcolni tudunk az időmérőn, most pedig egy McLaren van előttünk, egy pedig mögöttünk. Tehát többé-kevésbé elértük a célunkat az időmérőn. A versenyen pedig arra törekszünk majd, hogy ismét megverjük őket, ez pedig azt kell, hogy jelentse, hogy dobogóra fogunk állni.”
„Teljesítmény tekintetében az autó folyamatosan fejlődik, mert az elmúlt három verseny a legjobb volt számunkra. Ez pedig kiváló tendencia, és reméljük, hogy tartani tudjuk az irányt.”
Alonso hozzátette, meggyőződése, hogy a délutáni Európa Nagydíj taktikai szempontból is rendkívül kiélezett küzdelmet ígér.
„Különféle stratégiákat fogunk majd látni, mert a lágy keverék lesz a jobb mindenki számára. Úgy tűnik, egy körön gyorsabb, és az elhasználódási szintje is jó. De látnunk kell, meddig tudunk körözni velük. Arra számítok, hogy egykiállásos és háromkiállásos stratégiát is látunk majd a mai versenyen.”