Alonso: A Ferrarinak jobb versenyzőt kell találnia - F1VILÁG.HU

Alonso: A Ferrarinak jobb versenyzőt kell találnia

HIRDETÉS

Fernando Alonso figyelmeztette a Ferrarit, hogy amennyiben meneszti Felipe Massát az év végén, egy jóval erősebb versenyzőt kell a helyére ültetnie, ha eredményes akar lenni a jövőben.


Fernando Alonso figyelmeztette a Ferrarit, hogy amennyiben meneszti Felipe Massát az év végén, egy jóval erősebb versenyzőt kell a helyére ültetnie, ha eredményes akar lenni a jövőben.

Massa jövője már a szezon első néhány versenye óta bizonytalan, ugyanis a brazil pilóta nem tudja hozni azokat az eredményeket, amiket csapata várna tőle, és messze alulmarad csapattársával szemben, aki jelenleg magabiztosan vezeti a bajnokságot.

Egyesek szerint többen, köztük Sergio Perez is kopogtat a Ferrari ajtaján, azonban Alonso pimasz kijelentést tett, ugyanis elmondta, hogy egyelőre csak „kis neveket” lát csapata listáján, akik még csak felvenni sem tudják a versenyt Massával.

„Immáron három éve dolgozom együtt Felipével, és nagyon jó kapcsolatban állok vele. Ha a csapat úgy dönt, hogy lecseréli, akkor bárki is érkezzen a helyére, annak jobbnak kell lennie nála” – nyilatkozta a spanyol pilóta a riportereknek Szingapúrban.

„Több nevet láttam már leírva, de nem tudom, hogy ezek a nevek a szív, vagy az ész által vezérelve kerültek a listára. Azok a kis nevek, akiket hallok, összehasonlítva Felipe eddig a Forma-1-ben elért sikereivel és tetteivel, eltörpülnek mellette.”

A kétszeres világbajnok azt is hozzátette, hogy a Ferrarinak azt is figyelemben kell tartania, hogy egy olyan pilótát találjon, aki tiszteletben tartja az olasz alakulat tradícióit és képes a csapatért dolgozni.

„Úgy gondolom, hogy tiszteletben kell tartanunk a döntést, amit a csapat meghoz” – folytatta. „Véleményem szerint egy olyan versenyzőre van szükségünk, aki tiszteli a Ferrarit, tiszteli a tradíciókat, és tudja, hogy mi a csapatért dolgozunk, a piros autókért és ez az elsődleges.”

Massa közben elmondta, hogy ő megpróbál minél jobb teljesítményt nyújtani, anélkül, hogy túlságosan stresszelne jövője miatt.

„Folytatnunk kell, meg kell próbálni jó eredményeket szerezni, a legjobb tudásunkat nyújtani az autóban, mindent a lehető legjobban összerakni” – magyarázta.

Hirdetés

„Ez az, amit mindig is próbálok, és ez a legfontosabb dolog számomra. A szerződésem még nincs aláírva, de már nagyon várom, hogy ez megtörténjen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!