Annak ellenére, hogy a harmadik helyre repítette versenygépét a péntek délutáni edzésen, Fernando Alonso reálisan látja esélyeit hazai versenyén, és figyelmeztette hazai rajongóit, ne várjanak tőle csodát a hétvégén.
Annak ellenére, hogy a harmadik helyre repítette versenygépét a péntek délutáni edzésen, Fernando Alonso reálisan látja esélyeit hazai versenyén, és figyelmeztette hazai rajongóit, ne várjanak tőle csodát a hétvégén.
A kétszeres világbajnok elmondta, hogy az első szabadedzésen a gyenge tapadás miatt szenvedett, azonban délutánra találtak valamit, amitől felgyorsult, és jobb lett az R29 teljesítménye.
Mindezek ellenére figyelmeztetett, hogy senki ne várjon tőle csodát a hétvége további részében, mert eddig nagyon úgy tűnik, hogy nem fogják tudni felvenni a versenyt az élen álló ellenfeleikkel.
“Az edzések érdekesek voltak, hiszen kipróbálhattunk néhány olyan újítást, amit ezen a hétvégén vihettünk először pályára” – mondta Alonso.
“Az első tréningen egy kicsit küszködtünk, mert nem volt meg a megfelelő tapadás, aztán délután találtunk valamit, ami jó irányba billentette a dolgokat, és sikerült javítanunk a köridőkön.”
“Azonban a realitás talaján kell maradnunk a holnapi nappal kapcsolatban, hiszen ez még csak péntek volt. Viszont többé-kevésbé magabiztosak vagyunk, hogy egy eredményes időmérőt teljesíthetünk.”
“Célunk nem változott vasárnapra: a lehető legtöbb pontot szeretnénk begyűjteni” – tette hozzá a hazai hős.