Német lapértesülések szerint egyáltalán nincs kizárva, hogy a Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso Kimi Räikkönen érkezésének hírére szedi a sátorfáját, és visszatér Enstone-ba, a Lotus csapatához.
Német lapértesülések szerint egyáltalán nincs kizárva, hogy a Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso Kimi Räikkönen érkezésének hírére szedi a sátorfáját, és visszatér Enstone-ba, a Lotus csapatához.
A német RTL televízió, valamint az Auto Motor und Sport című német szaklap után ma reggel a Bild is tényként közölte, a Ferrari leszerződtette Kimi Räikkönent, aki így 2014-ben ismét a maranellói gárda színeiben versenyezhet majd.
A német lap szerint a finn versenyzővel először még csak egy előzetes megállapodást írtak alá, nemrég azonban sikerült mindenben megegyezni. A döntés állítólag azért tartott ilyen sokáig, mert Kimi Räikkönen menedzsere, Steve Robertson gégerák miatt kórházban feküdt.
A Bild szerint egyáltalán nem biztos, hogy Fernando Alonso örömmel veszi majd a finn pilóta érkezését, sőt: a lap állítja, nem kizárt, hogy a spanyol versenyző a Lotushoz szerződik 2014-re!
A Renault vezetője, Carlos Ghosn állítólag komolyan eljátszadozott a gondolattal, mi lenne, ha visszacsábítaná elvesztett gyermekét – hiszen Alonso 2005-ben és 2006-ban a francia vállalat színeiben lett világbajnok.
Amikor a Bild arról faggatta a Lotus csapatfőnökét, Eric Boulliert, mit gondol egy esetleges Räikkönen – Alonso cseréről, így felelt: „Érdekes variáció. Ha Fernando kopogtatna az ajtómon, kinyitnám neki! Csak azt remélem, hogy tudnék fizetni érte!
Az átigazolási időszaknak tehát még korán sincs vége a Forma-1-ben: a pletykák szerint Nico Hülkenberg, vagy a Ferraritól vélhetően távozni kényszerülő Felipe Massa is átveheti Räikkönen helyét a Lotusnál.