Alonso a második helyről a győzelmet veszi célba Monacóban - F1VILÁG.HU

Alonso a második helyről a győzelmet veszi célba Monacóban

HIRDETÉS
Bár a hercegség utcáin szinte lehetetlen az előzés, Fernando Alonso szerint mégis számos olyan körülmény előállhat a Monacói Nagydíj versenyén, amelyek segítenék őt a győzelem elérésében. Max Verstappen gyenge rajtjában van az egyik reménye.
Fernando Alonso Aston Martin, red flag

A spanyol Monacóban karnyújtásnyira volt attól, hogy közel tizenegy év után szerezzen ismét pole-pozíciót a Forma-1-ben (ez legutóbb a 2012-es Német Nagydíjon történt meg vele), és bár végül 84 ezredmásodperccel Verstappen mögé szorult, a győzelemre továbbra is esélyesnek tartja magát. Ilyen eredményt szintén egy évtized szünet után érhetne el, hiszen legutóbb 2013-ban Barcelonában állt a dobogó tetején, még a Ferrari versenyzőjeként.

„Jól érzem magam. Bár a pole-pozíció mindig sokat ér itt Monacóban, de Max egy kicsit gyorsabb volt. Kár érte, de az első rajtsor nagy dolog számunkra. Az utolsó szektor tűnik a leggyengébb pontunknak a pályán, de majd meglátjuk, mit tehetünk holnap a stratégiával. Akár az időjárás is közbeszólhat, de a győzelemért fogunk menni” – jelentette ki Alonso a leintést követően.

Noha Monacóban a rajtnál is nehéz pozíciót fogni, hiszen az első féktávig csak mintegy ötszáz métert tesznek meg az első sorból indulók, ráadásul a pole-ban állónak a belső ív miatt jelentős előnye van, Alonso a szezon rajttrendjeit ismerve lát esélyt rá, hogy már itt átvegye a vezetést.

„Nagyon rövid az út az első kanyarig, de általában véve erős rajtjaink voltak eddig az évben, míg Maxnak felemásan sikerültek. Bízok benne, hogy holnap is a rosszabbak közül jön neki egy!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!