Friss hírek

Alonso: A pályán kívül dőlt el a bajnoki cím sorsa

A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint akkor dőlt el az idei világbajnoki cím sorsa, mikor a sportfelügyelők úgy döntöttek, nem büntetik meg Lewis Hamiltont a Japán Nagydíjon történtekért.

A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint akkor dőlt el az idei világbajnoki cím sorsa, mikor a sportfelügyelők úgy döntöttek, nem büntetik meg Lewis Hamiltont a Japán Nagydíjon történtekért.

Hamilton a pole pozícióból vághat majd neki a holnapi Kínai Nagydíjnak, ahol mindössze csak annyi lesz a dolga, hogy maga mögött tartsa Alonsót és Raikkönent, amit ha véghez tud vinni, már a hétvégén a Forma-1 történetének első újonc bajnokává avathatják.

Hirdetés
 

Azonban teljesen más lett volna a helyzet, ha a sportfelügyelők megbüntették volna Hamiltont a Japán Nagydíjon történtekért, ahol veszélyesen vezetett a biztonsági autó mögött, és közvetve ő okolható azért, hogy Vettel nekihajtott Webbernek.

“Nem gondolok többet a bajnokságra, mert a pályán kívül már eldöntötték” – mondta Alonso a Sky TV-nek adott nyilatkozatában.

A bajnoki címvédő két futammal a szezon vége előtt tizenkét ponttal van lemaradva a listavezető Hamilton mögött, így csak abban az esetben van esélye bezsebelni pályafutása harmadik elsőségét, ha csapattársát folyamatos balszerencse sújtja majd a szezon hátralévő részében.

A sportfelügyelők péntek este Webber és Vettel mellett Hamiltont is beidézték, hogy meghallgassák az ő saját verzióját a történtekről. A meghallgatást követően a stewardok hivatalos közleményben megerősítették, nem büntetik meg a brit versenyzőt.

“A megbeszélésnek semmi célja nem volt” – mondta Alonso. “Csak annyi volt, hogy meghallgatták, mit mond Charlie Whiting és a több illetékes. Huszonegy versenyzőnek volt egy véleménye, ám akik a döntést meghozták, éppen az ellenkezőjét gondolták, így semmi értelme többet erről beszélni.”

“Kár az időt pocsékolni erre. Inkább megpróbálom élvezni a vezetést” – tette hozzá Fernando, aki a délutáni időmérő edzésen csak a negyedik helyet kaparintotta meg riválisai mögött.

“A negyedik hely a lehető legrosszabb a bajnokság szempontjából” – mondta a spanyol pilóta a riportereknek. “Egy kicsit pesszimista vagyok a mai eredmény láttán, illetve a hétvégén történtek után. Egyre inkább azt érzem, hogy idén nincs szerencsém.”

Alonso azonban úgy gondolja, ha megérkezik a várt eső, akkor még lehet esélye a győzelemre. “Számítunk az esőre, és ha esni fog, akkor bármi megtörténhet. Most azért imádkozom, hogy érjen el minket a zivatar, mert akkor még lesz esélyem a győzelemre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!