Alonso aggódik a gumifoszlányok miatt - F1VILÁG.HU

Alonso aggódik a gumifoszlányok miatt

HIRDETÉS

Fernando Alonso felszólította a Pirellit, hogy minél előbb változtasson abroncsai szerkezetén, miután a hétvégi Maláj Nagydíjon gondot okoztak egyeseknek a pályára morzsolódott gumitörmelékek.


Fernando Alonso felszólította a Pirellit, hogy minél előbb változtasson abroncsai szerkezetén, miután a hétvégi Maláj Nagydíjon gondot okoztak egyeseknek a pályára morzsolódott gumitörmelékek.

Bár a versenyzők már a téli teszteken is jelezték, hogy az új gumik túlságosan morzsolódnak, ezzel rengeteg törmeléket hagyva a piszkos íven, a Pirelli szakemberei mindezt az akkor Európában zordabb időjárásnak tudták be.

Azonban Ausztráliában, és Malajziában is ez volt a helyzet, így a melegebb időjárás sem segít a gumik brutális morzsolódásán, amit a versenyzők szerint az olaszoknak minél előbb meg kell oldaniuk, ha nem akarnak bajt szezon közben.

„Sokkal nehezebb volt a helyzet számunkra, mint Ausztráliában” – mondta Alonso.

„Ez pedig komoly gondot okozhat az olyan versenyeken, mint Kanada, Szingapúr, vagy Monaco, ahol, ha lekörözöl egy versenyzőt, és elmész mellette, a piszkos ívre kell hajtanod, ott felveszik az abroncsok a törmeléket, ami miatt esetleg elvéted a következő kanyart.”

„Malajziában nagyon széles a pálya, és vissza tudsz térni, azonban lesznek nehézségek a szűkebb ringeken. Nagyon óvatosnak kell lennünk, és nagyon jól kell kezelnünk ezt a helyzetet.”

A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery tisztában van azzal, hogy finomítaniuk kell a gumikon, ám azt elmondta, hogy ez a morzsolódás nem olyan nagymértékű, mint amivel az előszezonban találkoztak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!