Alonso: Akkor is büszke leszek, ha nem nyerek újabb címet - F1VILÁG.HU

Alonso: Akkor is büszke leszek, ha nem nyerek újabb címet

HIRDETÉS

A McLaren Honda spanyol versenyzője, Fernando Alonso azt mondja, továbbra is hisz abban, hogy képesek lesznek elővarázsolni azt a fajta csodát, mely szükséges lesz ahhoz, hogy a jövőben legyőzzék a Mercedest.


A McLaren Honda spanyol versenyzője, Fernando Alonso azt mondja, továbbra is hisz abban, hogy képesek lesznek elővarázsolni azt a fajta csodát, mely szükséges lesz ahhoz, hogy a jövőben legyőzzék a Mercedest.

A wokingi gárda főleg a Honda-motorok gyengesége miatt idén kiábrándítóan teljesített, Alonso azonban nem adja fel, reméli, hogy törekvéseiket előbb-utóbb siker koronázza.

„Ahhoz, hogy legyőzzük a Mercedest, valami másra lesz szükség” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Vagy egy Mercedesben ülsz, vagy frusztrált vagy. Nem számít, mások mit mondanak. A Williams hiába ér el dobogós eredményeket itt-ott, nem lehetnek elégedettek.”

„A Mercedes előnye jelenleg nagyon nagy, de ez van. [Lewis] Hamilton és [Nico] Rosberg tud csak a bajnoki címért harcolni, mi, a többiek pedig a csodában bízunk.”

„És ez a csoda remélhetőleg Japánból érkezik majd.”

Alonso leszögezte, esze ágában sincs elsétálni a McLaren csapatától, biztosan kitölti 2017 végéig szóló szerződését. A kétszeres világbajnok hozzátette, akkor sem dől össze a világ, ha nem sikerül újra felülnie a királykategória trónjára.

„Nincs határidő. Tudom, hogy már nem vagyok fiatal, de hároméves szerződést kötöttem a McLarennel” – folytatta a 34 éves spanyol.

„Ha lejár ez a három év, majd meglátjuk, hogy van-e esélyem a bajnoki címre, ha pedig a dolgok nem alakulnak jól, talán másképp fogok gondolkodni. Momentán elégedett vagyok azzal, amit a jövőre vonatkozóan látok, ha pedig nem tudok harmadszor is bajnok lenni, akkor is büszke leszek a pályafutásomra.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!