Alonso alig várja az új szezont: Érezni az energiát és a motivációt az Aston Martinnál! - F1VILÁG.HU

Alonso alig várja az új szezont: Érezni az energiát és a motivációt az Aston Martinnál!

HIRDETÉS
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, kemény felkészülésre lesz szüksége annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában érkezhessen meg a szezonnyitó Bahreini Nagydíjra új csapatával, az Aston Martinnal.
Fernando Alonso, Aston Martin

A spanyol versenyző az Alpine-tól érkezett a silverstone-i istállóhoz, a csapat autóját pedig az abu dhabi szezonzárót követően egy tesztnap erejéig már vezethette is. Alonso elárulta, természetesen rengeteg mindenben különbözött az AMR22-es kódjelű versenygép az általa eddig használt Alpine-tól, így időbe telik, mire megszokja a procedúrákat – ezért rengeteget kell például dolgoznia a szimulátorban.

„Keményen kell dolgoznunk a télen, rengeteg időt kell eltöltenünk a szimulátorban is, meg kell tanulnom mindent a kormány vezérlésével kapcsolatban, illetve a procedúrákat is – azok ugyanis teljesen mások, mint amiket megszoktam” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.

„Addig kell gyakorolnom őket, amíg automatikussá nem válnak a fejemben, az ujjaimban – hogy a bahreini szezonnyitóra 100 százalékig felkészülten érkezhessek meg.”

Az Aston Martin február 13-án mutatja majd be 2023-as versenyautóját a nagyközönségnek, és már korábban hallhattunk arról, hogy a csapat idei versenygépe jelentősen eltér majd a tavalyi modelltől. Ezen a véleményen van Alonso is, aki éppen ezért nem is tulajdonított olyan komoly jelentőséget a novemberi, abu dhabi tesztnapnak.

„A következő versenyautónk nagyon más lesz, mint a 2022-es, szóval azok a visszajelzések, amiket ettől kaptam, nem igazán lesznek relevánsak akkor, amikor az AMR23-assal körözünk majd. Viszont látom az eltérő filozófiákat az autó beállítása és fejlesztése kapcsán, mint ahogy az erőforrás-menedzsmentet illetően is. Sok mindenről lehet kezdeti visszajelzéseket kapni. Le kell ülnünk, és a legtöbbet kell kihoznunk mindenből.”

Alonso bevallotta, nagyon várja már a március 5-i szezonnyitót, hiszen látja a lelkesedést és az eltökéltséget csapatán.

„A csapatnál érezni az energiát, illetve azt, hogy mennyire motivált mindenki. Alig várom már a következő szezont. Nagyon különleges légkört tapasztaltam a garázsban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!