Lépj be az F1Világ Paddockba, és kövesd percrekészen a bahreini eseményeket!

  Bahreini Nagydíj
Verstappent nem foglalkoztatja a bajnoki 2. helyezés
Sainz számára biztató a Ferrari formajavulása
Az F1-es Bahreini Nagydíj TV-közvetítései
Räikkönen bírálja az F1-es versenyirányítást
F1: Koronavírusos a Red Bull sportigazgatója!
Next
Prev

Alonso az idei világbajnok a csapatvezetőknél

Alonso az idei világbajnok a csapatvezetőknél

Bár csatát vesztett Sebastian Vettellel szemben, így be kellett érnie a második hellyel az idei évben a Forma-1-ben, a csapatfőnökök értékelése szerint Fernando Alonso volt a 2010-es bajnokság legjobb versenyzője.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, az Autosport magazin idén is megkérdezte a csapatok vezetőit, hogy értékeljék a versenyzőket.

A szavazás anonim volt, a pontok pedig úgy jöttek össze, hogy a helyezéseket a jelenleg is érvényben lévő pontrendszer (25-18-15-12-10-8-6-4-2-1) mintájára pontokra konvertálták.

Az első helyen Alonso végzett, kilenc ponttal megelőzve az idei világbajnok Vettelt, akit tavaly választottak meg a csapatvezetők a mezőny legjobbjának, mikor Jenson Button szerezte meg a vb-címet.

A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton további huszonnégy pontos lemaradásban a harmadik helyet szerezte meg, Mark Webber előtt, jóllehet a valódi pontversenyben a két versenyző fordított sorrendben fejezte be az idei bajnokságot.

Nico Hülkenberg – akit a Williams meneszt az év végén – eleget mutatott ahhoz bemutatkozó évében, hogy a rivális csapatvezetők a nyolcadik helyre emeljék, mellyel egyedüli újoncként jutott be az első tízbe.

A csapatfőnökök által felállított top10-es lista:

 1. Alonso     229
 2. Vettel     220
 3. Hamilton   196
 4. Webber     146
 5. Kubica     129
 6. Button      86
 7. Rosberg     68
 8. Hulkenberg  17
 8. Massa       17
10. Barrichello 11

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

Alonso az idei világbajnok a csapatvezetőknél
Bottas: Sok apróság okozta idén Hamilton óriási fölényét
Verstappent nem foglalkoztatja a bajnoki 2. helyezés
Sainz számára biztató a Ferrari formajavulása
Az F1-es Bahreini Nagydíj TV-közvetítései
Räikkönen bírálja az F1-es versenyirányítást