Friss hírek

Alonso az időjárástól tart egy kicsit Brazíliában

Sok jó és kellemetlen emlékkel tért vissza Brazíliába a Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. A spanyol versenyző 2005-ben és 2006-ban Interlagosban nyerte meg világbajnoki címeit, de a tradicionális helyszínen voltak nehéz pillanatai is.

Alonso ugyanis bajnoki címet is veszített el Brazíliában, nem is egyszer, ráadásul közel két évtizeddel ezelőtt egy igazán komoly balesetet is elszenvedett az interlagosi pályán.

„Sok emlék eszembe jut, nyilván a két világbajnoki cím, de az a bajnokság is, amit elveszítettünk, illetve a 2003-as baleset is” – mondta az Alpine versenyzője. „Mindig sok minden történik itt, Brazíliában. Ez egy különleges hely, ezen a hétvégén pedig a sprintfutamos formátum szerint versenyzünk, szóval bármi megtörténhet.”

Hirdetés
 

A kétszeres világbajnok lehetőségként tekint arra, hogy szombaton egy rövid futamot teljesíthetnek a szokásos időmérő helyett.

„Én inkább lehetőségként tekintek erre, mintsem veszélyként. Talán az időjárás-előrejelzés a legaggasztóbb, ha például nem fogunk tudni esős körülményekre készülni a hétvégén. De ettől eltekintve nem lesz gond.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso az időjárástól tart egy kicsit Brazíliában
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!
Verstappen elárulta, melyik volt a leggyengébb hétvégéje idén
Wolff: Senki más nem fog nyolc világbajnoki címet szerezni
Marko: Verstappenhez jelenleg senki sem mérhető

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!