Alonso az IndyCarban versenyezhet 2018-ban? - F1VILÁG.HU

Alonso az IndyCarban versenyezhet 2018-ban?

HIRDETÉS
Fotó: IndyCar

A korábbi Forma-1-es világbajnok és Indianapolis 500-győztes Mario Andretti azt mondja, Fernando Alonsónak meg kellene fontolnia, hogy a 2018-as idényt az IndyCar-sorozatban tölti.

A spanyol versenyző nem vesz részt a hétvégi Monacói Nagydíjon, hiszen úgy döntött, rajthoz áll az Indy 500-on a McLaren-Honda Andretti színeiben.

Mario Andretti szerint Alonsónak lehet jövője az amerikai versenysorozatban, és azt sem tartja kizártnak, hogy a kétszeres F1-es bajnok akár már 2018-ban ott versenyezhet.

„Ez az én véleményem, de ha a szezon végén a McLaren nem teljesít, vagy nem lesz bíztató jel a következő évre nézve, akkor az IndyCarban köttetett kapcsolatai folytatódni fognak” – mondta a korábbi F1-es világbajnok.

„Nem ismerem a szerződését. Inkább úgy mondom, ha a McLaren nem teljesít a Forma-1-ben, nem látok más opciót számára abban a szériában. Nem fog máshová menni a három élcsapaton kívül… Ha oda nem megy, akkor lesz ülése itt, méghozzá egy élcsapatnál.”

Andretti azt mondja, azt is el tudja képzelni, hogy Alonso a következő szezont az IndyCarban tölti, hogy aztán 1 évvel később visszatérjen az F1-be egy élcsapathoz.

„Ő egy versenyző. Átjöhet ide egy évre, hogy újra megízlelje a győzelem ízét – mert erre abszolút lehetősége van. És aztán visszatérhetne az F1-be. Még fiatal: visszamehet a Forma-1-be, az egyik élcsapathoz. Ez egy remek forgatókönyv lenne, ami fantasztikus volna az IndyCar számára is.”

Alonso jelenlegi szerződése 2017 végén jár le a McLaren F1-es csapatánál.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!