Alonso azt sem tudta, hol ért földet - F1VILÁG.HU

Alonso azt sem tudta, hol ért földet

HIRDETÉS

A vasárnapi Ausztrál Nagydíjon félelmetes balesetet szenvedő Fernando Alonso elárulta, fogalma sem volt arról, hol landolt autójával azok után, miután nekicsapódott Esteban Gutiérrez versenygépének.


A vasárnapi Ausztrál Nagydíjon félelmetes balesetet szenvedő Fernando Alonso elárulta, fogalma sem volt arról, hol landolt autójával azok után, miután nekicsapódott Esteban Gutiérrez versenygépének.

A két versenyző a melbourne-i idénynyitó 17. körében ütközött össze, amikor Alonso a 3-as kanyar előtt megpróbálta támadni mexikói riválisát.

Alonso autója a levegőbe emelkedett, majd saját tengelye körül átfordulva nagy tempóval a bukótérbe vágódott.

„Ilyenkor az ember azt sem tudja, hol van. Csak repül, látja az eget, a földet, aztán megint az eget és a földet – azt sem tudod, hol vagy” – mondta a McLaren versenyzője.

„Amikor földet értem, láttam egy kis helyet, ahol ki tudtam bújni. Gyorsan kimásztam, hogy az otthoniak ne aggódjanak annyira értem.”

„De aztán azt sem tudtam, hol vagyok, mert olyan messze voltam a pályától. Azt mondtam magamban, ’jó sokat repülhettem’. Érzésre minden sokkal lassabbnak tűnt annál, mint ahogy az kívülről tűnt.”

„Ilyenkor szeretnél végre megállni, de csak nem állsz meg – repülsz, repülsz és repülsz. Elég ijesztő volt.”

alo

Alonsót a baleset után természetesen alaposan kivizsgálták a pályakórházban, de szerencsére mindent rendben találtak.

Hirdetés

„Látszólag minden rendben. Egy kicsit fáj a térdem, mert sokat pattogtam a cockpitben. De ettől eltekintve minden oké. De majd holnap jobban meg tudom mondani, miután felébredtem.”

alo

A spanyol hozzátette, nem akar tovább rágódni a történteken, inkább a következő versenyre fókuszál.

„Örülök, hogy élek és nem történt semmi baj. A második gondolatom persze rögtön az volt, hogy csalódott vagyok, amiért nem fejeztem be a versenyt. Az erőforrásunkat vélhetően elveszítettük a baleset miatt, mert az autót totálkáros, szóval ez sajnálatos, de nincs mit tenni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!