Költségplafon-ügy

Alonso biztos benne, meglesz a 400. versenye a Forma-1-ben

A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso biztos benne, el fogja érni 400. rajtját a száguldó cirkuszban. A spanyol a két hét múlva esedékes Szingapúri Nagydíjon Kimi Räikkönen rekordját adhatja át a múltnak.

Räikkönen 349 F1-es nagydíjrajttal holtversenyben tartja a rekordot az Alpine pilótájával, a soron következő versenyen tehát Alonso új rekordot állíthat majd fel. A most 41 esztendős versenyző nemrég több évre szóló megállapodást írt alá az Aston Martinnal, így biztos benne, el fogja érni 400. F1-es versenyét is.

„Tudok a rajtok számáról, mert minden egyes hétvégén ismételgetjük őket, de annyira azért nem foglalkoztat” – mondta még Monzában a 2005-ös és 2006-os év legjobbja. „Örömmel töltöttem el ennyi évet a Forma-1-ben, és boldogan maradok még a következő kettő, vagy ki tudja, hány évig.”

Hirdetés
 

„Biztosan elérem a 400-at, ez pedig komoly szám. Ez is mutatja a sport iránti szenvedélyem és fegyelmem, hogy a legmagasabb szinten teljesítsek. Ha nem teljesítesz, a csapat sem fog 400 versennyel megajándékozni, ez biztos.”

Bár ő a legidősebb a jelenlegi mezőnyben, Alonso számára soha nem volt kérdés, hogy folytassa-e az F1-ben. Sőt, az Alpine-nal való szakításának egyike oka is az volt, hogy a csapat csupán 1 évvel akarta meghosszabbítani kontraktusát. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso biztos benne, meglesz a 400. versenye a Forma-1-ben
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!