Alonso: Csakis ilyen körülmények között lehettem ötödik - F1VILÁG.HU

Alonso: Csakis ilyen körülmények között lehettem ötödik

Miközben Esteban Ocont komoly fékhiba sújtotta a Szingapúri Nagydíj időmérőjén, az ötödik helyen végző Fernando Alonso elégedett az Alpine szombat esti döntéseivel és teljesítményével - a versenyre viszont kevesebb stresszt szeretne.

Az Alpine-ra új fejlesztések kerültek fel a hétvégére, bár a spanyol szerint ezek önmagukban még nem jogosították volna fel a csapatot arra, hogy az ötödik helyen zárja az időmérőt. Úgy érzi, ezen eredmény eléréséhez pontosan a most tapasztalt változó, száradó körülményekre volt szükségük, ahol a gyors döntéseknek és a versenyzői képességeknek nagyobb szerep jut.  

„Elégedett vagyok. Száraz és vizes körülmények között sem kerültünk volna a legjobb öt közé, de így mindent kihoztunk a körülményekből. Nagy kihívást jelentett, amit nem is igazán neveznék élvezetesnek, hiszen küzdelmes volt megtalálni a tapadást a pályán” – fogalmazott Alonso.

 

„Mindannyiunktól bátor döntés volt, amikor slick gumikra váltottunk és megpróbáltunk ráérezni a tapadásra. A Q3 előtt én is a slickek felé hajlottam, de amikor láttuk, hogy az első három autó is azokon hajt ki, az megkönnyítette a döntést. Ez volt az év eddigi legnehezebb időmérője. Elég sok adrenalinnal járt, úgyhogy remélem, holnap unalmas versenyünk lesz, mert ennyi elég volt a stresszből!”

Ocon sajnálja, hogy nem csatlakozhatott csapattársához a rajtrács első felében, de miután egy műszaki hiba már a Q1-ben véget vetett az időmérőjének, csak a 18. helyről várhatja a startot.

„Nagyon súlyos fékhibával szembesültünk az utolsó körömben” – árulta el a francia. „Az autó erősen jobbra húzott, de azt hiszem, már rájöttünk, hogy mi okozta. Erősnek tűnik az autónk ezen a pályán, így még nagyobb csalódás, hogy ennyire hátul vagyok, de megvan a tempónk ahhoz, hogy pontot szerezzünk holnap.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso: Csakis ilyen körülmények között lehettem ötödik
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!