Friss hírek

Alonso egyelőre senkivel sem tárgyal jövőjéről

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint tárgyalásban állna a Hondával, sőt azt is elmondta, egyelőre még senkivel nem vette fel a kapcsolatot egy esetleges átigazolással kapcsolatban.

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint tárgyalásban állna a Hondával, sőt azt is elmondta, egyelőre még senkivel nem vette fel a kapcsolatot egy esetleges átigazolással kapcsolatban.

A Renault versenyzőjét több csapattal is szóba hozták az elmúlt hónapokban, ám azóta, hogy a Honda vezetése kijelentette, komolyan érdeklődik a spanyol pilóta szolgálatai iránt, elszabadult a “pokol”.

Bár a Honda versenyzője, Rubens Barrichello csütörtökön elhintette, hogy tudomása van arról, hogy csapata tárgyalásban áll Alonsóval, maga az érintett a pénteki sajtókonferencián cáfolta a feltételezéseket és egyértelművé tette: senkivel nincs kapcsolatban a jövő évet illetően.

Hirdetés
 

“Egyelőre semmi nincs eldöntve” – mondta Alonso. “Ahogy azt már számtalanszor elmondtam, csak a bajnokság végén, vagy ahhoz közeledve fogok elkezdeni gondolkodni a jövőmről. Most senkivel sem állok tárgyalásban, nincs itt az ideje.”

“Jelenleg csakis az idei bajnokságra koncentrálok, és szerintem hiba lenne már ilyen korán a jövő éven gondolkodni” – tette hozzá a spanyol pilóta, aki egy év kihagyás után tért vissza egykori munkaadójához az idei szezonban.

A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore is megjelent a pénteki sajtókonferencián. Az olasz szakember elmondta, csakis a francia gárdán múlik, hogy képes lesz-e győztes autót szolgáltatni a kétszeres világbajnoknak.

“A legfontosabb az, hogy egy győztes autót adjunk Alonsónak” – mondta. “Ez a célunk a jövőre nézve. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikerüljön elérni célunkat. Mint minden csapatmenedzser, én is mindent megteszek a versenyzőmért.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!