Alonso: Egyre nehezebb helyzetben vagyunk - F1VILÁG.HU

Alonso: Egyre nehezebb helyzetben vagyunk

HIRDETÉS

Ugyan elismeri, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak a bajnoki címért folytatott küzdelemben, a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso továbbra is mindent megtesz azért, hogy csökkentse hátrányát a listavezető Sebastian Vettellel szemben.


Ugyan elismeri, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak a bajnoki címért folytatott küzdelemben, a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso továbbra is mindent megtesz azért, hogy csökkentse hátrányát a listavezető Sebastian Vettellel szemben.

tetemes – 102 pont – a címvédővel szemben.

Alonso a Ferrari hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, tudja, hogy nehéz helyzetben vannak, így két lábbal a földön járva várják a soron következő versenyeken.

„Egyre nehezebb helyzetben vagyunk a bajnokságot illetően, hiszen egyre kevesebb verseny van hátra, a különbség pedig nőtt az elmúlt futamon, tehát reálisan látjuk a dolgokat” – fogalmazott Alonso.

„Viszont soha nem adtuk fel a múltban, így most sem fogjuk, megpróbálunk egészen a végsőkig küzdeni. Minden versenyre úgy utazunk el, hogy meg akarjuk nyerni azt, hiszen győzni egy F1-es futamon igazán különleges, tehát a motivációval nincsenek problémák.”

Alonso elmondta, van okuk az elégedettségre, hiszen szerettek volna javítani tavalyi önmagukhoz képest, amit sikerült is megtenni, éppen ezért még inkább frusztráló, hogy a Red Bull ilyen jelentős előnyt szerzett a szezon első szakaszában.

„Az év elején volt egy olyan célunk, hogy szeretnénk javítani a tavaly látottakon, most pedig 11 verseny után 42 ponttal többet szereztünk, mint 2010-ben ugyanekkor. Az viszont egy kicsit frusztráló, hogy a bajnoki éllovashoz képest majdnem kétszer annyi a hátrányunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso: Egyre nehezebb helyzetben vagyunk
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!