A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az utóbbi időben nem először beszél a Ferrariról, ahol sokak szerint folytatni fogja pályafutását a jövőben. A spanyol pilóta a hétvégén ismét szóba hozta az olasz alakulatot.
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az utóbbi időben nem először beszél a Ferrariról, ahol sokak szerint folytatni fogja pályafutását a jövőben. A spanyol pilóta a hétvégén ismét szóba hozta az olasz alakulatot.
Alonsót a jövő év végéig szerződés köti a Renault-hoz, ám sokak szerint a spanyol már alá is írta előszerződését a Ferrarival, amely a 2011-es idényben lép életbe, bár egyesek szerint az sem kizárt, hogy már jövőre megtörténhet a váltás, ha Kimi Raikkönen nem hozza azt a szintet, amit elvárnak tőle.
Hivatalos bejelentés ugyan még nem történt, de Alonso az utóbbi időben egyre nyíltabban és bátrabban beszél a Ferrariról, ahogy azt most is tette az olasz Sky televíziónak.
“Mikor profi versenyzővé válunk, mindannyian olyan autókat szeretnénk” – mondta a spanyol, célozva ezzel arra, hogy minden pilóta vágya, hogy egy napon a Ferrarit erősítse.
“Hogy miért ez minden versenyző álma? Nem tudom, ez egy igen furcsa dolog. Gyermekként mindig a vörös autókkal játszol, ez egy olyan szín, versenygép, és márka, ami a versenyzést, a Forma-1-et, és a versengést jelenti.”
A Gazzetta dello Sport az elmúlt időben szintén egyre többet foglalkozik a spanyollal, akinek még 2001-ben fel lett ajánlva egy tesztpilótai állás, azonban azt elutasította – ami miatt megorrolt rá az akkori csapatfőnök, Jean Todt, és ezért sem kereste őt a 2006-os idényben, mikor már tudni lehetett, hogy Michael Schumacher az évad végén befejezi versenyzői pályafutását.
Most azonban már nincs Todt, és a Ferrari is teljesen máshogy érez Alonso iránt, aki minden bizonnyal előbb vagy utóbb, az olaszoknál köt ki a Forma-1-ben – feltéve, ha megoldódik minden, és biztosítva lesz a sport hosszú távú jövője.
Fotó: Active Pictures