Alonso egyszer lefizette a McLaren szerelőit, hogy őt támogassák, ne Hamiltont - F1VILÁG.HU

Alonso egyszer lefizette a McLaren szerelőit, hogy őt támogassák, ne Hamiltont

HIRDETÉS
Érdekes történetet osztott meg nemrég egy podcastműsorban a McLaren Forma-1-es csapatának egykori szerelője, Marc Priestley. Állítása szerint Fernando Alonso annak idején úgy próbálta zavart kelteni a csapatnál, hogy pénzt adott saját szerelőinek, miközben a Lewis Hamilton autóján dolgozók semmit sem kaptak.
Lewis Hamilton, Fernando Alonso, McLaren, 2007

Alonso második világbajnoki címe megnyerése után szerződött a patinás brit istállóhoz, ahol a feltörekvő újonc, Lewis Hamilton csapattársa lett. A 2007-es idény a két pilóta elképesztő házon belüli rivalizálásáról szólt, mely nem volt mentes a botrányoktól. Végül sem Alonso, sem Hamilton nem tudott bajnok lenni, a McLaren párosa ugyanis alulmaradt a ferraris Kimi Räikkönennel szemben.

A PitStop Podcast műsorában nemrég a McLarennél 1999 és 2009 között szerelőként dolgozó Marc Priestley beszélt arról, Alonso egy alkalommal hogyan próbálta maga mellé állítani a csapat dolgozóit a Hamilton elleni küzdelem során.

„Alonso egyik taktikája az volt, hogy megpróbálta az egész csapatot a maga oldalára állítani” – mesélte Priestley. „2007-ben volt egy pillanat, amikor megjelent az egyik versenyen, és mikor én megérkeztem, a menedzsere, vagy a trénere pénzzel tömött apró barna borítékokat adott mindenkinek, akik nem Lewis autóján dolgoztak.”

„Emlékszem, hogy kinyitottam a borítékot, és volt benne körülbelül 1500 euró. Nagyon furcsa volt az egész. Először is, kapsz egy jelöletlen barna borítékot, és azt mondod, ’nagyon köszönöm, mi ez?’. Aztán az illető lelép, a kezedben pedig ott van ez a dolog, majd kinyitod, és szó szerint tele van pénzzel. A híre gyorsan körbement csapaton belül, és csak azok nem kaptak semmit, akik Lewis csapatának a tagjai voltak.”

„Leesett nekünk, hogy mi történt, támogatást akart, próbálta meggyőzni az embereket, hogy az ő oldalára álljanak az intenzív küzdelemben. Egyfelől mondhatjuk, hogy okos taktika volt, de végül a csapatnál kibukott a dolog, és köteleztek minket arra, hogy az egészet felajánljuk jótékony célra, ami jól alakult, de ez is egy apró jele volt a két eltérő mentalitásnak.”

Alonso végül a 2007-es szezon után távozott a McLarentől, a csapathoz pedig 2015-ben tért vissza négy szezonra.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!