Alonso elégedett a pontszerző hellyel - F1VILÁG.HU

Alonso elégedett a pontszerző hellyel

HIRDETÉS

A Renault spanyol pilótája, Fernando Alonso a tavalyi évhez hasonlóan, idén is értékes pontokat szerzett a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután csak a középmezőnyből vághatott neki a vasárnapi megmérettetésnek.

A Renault spanyol pilótája, Fernando Alonso a tavalyi évhez hasonlóan, idén is értékes pontokat szerzett a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután csak a középmezőnyből vághatott neki a vasárnapi megmérettetésnek.

A kétszeres világbajnok a tízedik pozícióból rajtolhatott, ám az első kanyarban történt dulakodás miatt kénytelen volt áthajtani a füves részen, hogy elkerüljek az ütközést a többiekkel.

Bár a futam első felében a mezőny hátsó régiójában autózott, a biztonsági autónak, és néhány kiváló manővernek köszönhetően a hatodik helyig jutott, ami Trulli büntetése után egy ötödik hellyé módosult.

“A hatodik hely nem a legjobb eredmény, de a körülményeket figyelve, azt gondolom, hogy örülhetünk, mert nem volt egyszerű a dolgunk a rajtnál. Elég hátulról indultam, és már az első kanyarban problémám volt, mert az esetleges ütközések elkerülése érdekében a fűre hajtottam, így visszacsúsztam a mezőny végére” – mondta Alonso.

“Azt követően nem volt könnyű dolgom, így nagyon örülök a pontoknak. A különböző incidenseknek és a biztonsági autó beküldésének köszönhetően végül a hatodik helyre jöttünk fel, amivel elégedett vagyok.”

A Renault azon kevés csapat egyike volt, amely bevetette a kinetikus energiatároló rendszert az első versenyen, aminek teljesítményével Alonso egy cseppet sem volt elégedett.

“Ami a KERS-t illeti, nem érzek komolyabb különbséget, és egy kissé csalódott vagyok annak működése miatt. Az abroncsokon is kell még dolgoznunk, hogy ne legyenek problémáink a következő versenyen” – tette hozzá a spanyol.

Alonso csapattársa, Nelsinho Piquet remekül szerepelt a futam első felében, az élbolyban autózott, mikor az új rajtnál elvesztette autója felett az uralmát, kicsúszott a kavicságyba, és idő előtt feladta a küzdelmet.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!