Alonso elismerően beszélt a Honda idei teljesítményéről

McLaren, Fernando Alonso, IndyCar, Indianapolis 500, 2019
Fotó: IndyCar
Elismerően beszélt a Honda idei teljesítményéről a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso.

A spanyol versenyző a tavalyi szezont követően intett búcsút a száguldó cirkusznak, miután utolsó négy szezonja kiábrándítóan alakult a McLarennél.

A wokingiak még 2015-ben léptek szövetségre a Hondával, a japán gyártóval való együttműködés azonban kiábrándítóan alakult, a felek útjai pedig végül 2017 végén különváltak.

Alonso a sikertelen időszak során sokszor nyilatkozott meg meglehetősen becsmérlően a Honda kapcsán. A japán gyártó idén a Red Bull és a Toro Rosso partnereként vesz részt az F1-es küzdelmekben, Max Verstappen révén pedig már két futamgyőzelmet is jegyez.

„Nagyszerű fejlődést értek el. Örömmel látom, hogy azok az emberek, akikkel küszködtünk a projekt elején, már jóval versenyképesebbek tudnak lenni” – mondta Alonso a minap rajongói kérdésekre reagálva.

„Ugyanez igaz a Renault-ra is. Mindkét gyártó komoly előrelépéseket tett, és ebből a sportág profitálni fog a következő években.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS