Alonso elnézést kér Hamiltontól, nem gondolta komolyan, amit mondott - F1VILÁG.HU

Alonso elnézést kér Hamiltontól, nem gondolta komolyan, amit mondott

HIRDETÉS
Elnézést kért Lewis Hamiltontól a Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, amiért „leidiótázta” őt a múlt vasárnapi Belga Nagydíjon.
Fernando Alonso (ESP) Alpine F1 Team A522.  British Grand Prix, Saturday 2nd July 2022. Silverstone, England.

A két versenyző a spái verseny nyitókörében ütközött össze, amikor Hamilton a Les Combes bejáratánál kívülről próbált elmenni a spanyol mellett. A baleset következtében Hamilton kiesett, Alonso viszont folytatni tudta, sőt, végül értékes pontokat gyűjtött. A történtek után viszont nem rejtette véka alá véleményét egykori csapattársáról, és nemes egyszerűséggel „idiótának” nevezte őt.

Mindez természetesen Hamiltonhoz is eljutott a futam után, majd kijelentette, bár elismeri hibáját, nem hajlandó bocsánatot kérni Alonsótól az általa elmondottak miatt. A hétszeres világbajnok később közösségi oldalán szúrt óda az Alpine versenyzőjének. Alonso a Holland Nagydíj csütörtöki médianapján azt mondja, a pillanat hevében szaladtak ki a száján a fentiek, amiért elnézést kér Hamiltontól.

„Először is, Lewis egy bajnok, korunk legendája” – mondta elismerően a spanyol, amikor arról faggatták, megbánta-e azt, amit mondott. „Ha azonban az ember mond valamit – és elnézést, hogy ezt ismételgetem – egy brit versenyzővel szemben, az óriási médiavisszhangot kelt. Rengeteg mindent mondtak már Checónak [Perez], Carlosnak [Sainz] és nekem is.”

„Ha egy latin versenyzőre mondasz valamit, akkor minden egy kicsit lazább. Ha viszont másokra, akkor egy kicsit komolyabb. De mindegy, igen, elnézést kérek. Nem gondoltam komolyan, amit mondtam.”

„Kétlem, hogy bárki is okolható volt az adott pillanatban a visszajátszásokat látva, mivel ez egy elsőkörös incidens volt, és mindannyian nagyon közel voltunk egymáshoz.”

Alonso azt mondja, azt sem gondolta komolyan, hogy Hamilton csak az élről tud nyerni, ahogy vasárnap fogalmazott.

„Nem, nem, nem – nem így gondolom. Nem is lényeg, hogy így gondolom-e, vagy sem, mert vannak tények, melyek megmutatják, hogy ez nem így van. Szóval olyasvalami ez, amit az ember a pillanat hevében mond. De ahogy mondtam, semmi sem igaz abból, amit mondtam, vagy vannak tények, amik az ellenkezőjét bizonyítják. Szóval óriási a tisztelet részemről vele szemben.”

A 2005-ös és 2006-os év legjobbja azt mondja, még nem volt alkalma arra, hogy közvetlenül beszéljen Hamiltonnal, de reméli, csütörtökön lesz rá alkalma.

„Remélhetőleg, amikor ott leszünk a TV-s interjúknál, meg tudom keresni őt, és elnézést tudok kérni, ha elfogadja. Semmi problémám nincs vele. Ahogy mondtam, nagyon tisztelem őt.”

Hirdetés

Az Alpine pilótája úgy gondolja, minden versenyző szokott olyat mondani a csapatrádióba, amit nem gondol át.

„A pillanat hevében, az adrenalintól fűtve, miközben végre a top 2-ben, vagy top 3-ban harcoltam, mondtam ezeket, amiket nem kellett volna. De már a futam után is elmondtam, hogy szerintem versenybaleset volt. Amikor az ember mond valamit a rádión, akkor azt gondolja, hogy a mérnökével beszél. Persze tisztában kell lenned azzal, hogy be is kerül a közvetítésbe. Olyan ez, mint amikor valaki keményen leszerel egy játékost a fociban – az adott pillanatban mondasz valamit a csapattársadnak, vagy a védődnek, ami nincs közvetítve.”

Alonso azt mondja, a jövőben jobban átgondolja majd a szavait.

„Biztosan. Nagyon csendes leszek a rádióban. Ebben a sportban közvetítik ezt a részét is, olyan dolgokat, amiknek privátnak kellene maradniuk csapaton belül. Szóval igen, megpróbálok csendben maradni, és nem részt venni egy olyan műsorban, amivel nem értek egyet” – mondta, majd hozzátette, szerinte egyáltalán nem kellene, hogy a rádióbeszélgetések bekerüljenek a közvetítésbe.

„Tudom, hogy ez is része a show-nak, és az, ami bekerül a közvetítésbe, általában egy kicsit csípős, mert a sport is meg akarja fűszerezni a versenyt. Az soha nem kerül be, hogy a differenciálművet állítsuk az 5-ös állásba, mert az nem érdekes… Pedig ez minden körben elhangzik. Megértem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!