Friss hírek

Alonso először megnézi a Renault-t, aztán dönt

Singapore Grand Prix Preparations

A McLaren jövőre már biztosan motorszállítót vált, azonban az még kérdéses, hogy milyen pilótafelállással vág majd neki a 2018-as szezonnak.

Fernando Alonso korábban azt ígérte, szeptemberben dönt jövőjéről: a spanyol számára már minden – eddig kérdéses – információ rendelkezésére áll, ugyanis ma hivatalosan is bejelentették, hogy a McLaren elköszön a Hondától, és jövőre Renault motorokkal folytatja.

A spanyol világbajnok finoman szólva is csak küszködik jelenlegi csapatánál, és elmondta, csak akkor hajlandó folytatni, ha nagy változások lesznek az istállónál, és megbizonyosodik arról, hogy 2018-ban versenyképes autót kap.

Ez a Renault-bejelentés után sem változott: Alonso elmondta, egyelőre nem tudja, hogy mire számíthat jövőre, így még alaposabban meg szeretné ismerni a motorgyártó terveit.

„Meglátjuk” – nyilatkozta Alonso. „Nincsenek adataink arról, hogy a Renault mire számít, valamint a fejlesztésekről sem, amelyeket jövőre tervez. Szóval a hétvégi verseny után kapcsolatba lépek velük, hogy megismerjem a terveiket, így többet fogok tudni, és aztán meghozhatom a döntésemet.”

„Még nincsen információm. Csak megkaptam a híreket, amiket ma mindenki olvashatott. Szingapúr után megpróbálok kicsit többet megtudni a projektről, a Renault-motorról, a várakozásokról, mert jelen pillanatban nem tudok semmit.”

„Soha nem tudhatjuk, hogy ez jó vagy rossz döntés-e a csapat részéről” – folytatta a spanyol. „De azt gondolom, hogy ha a McLaren úgy döntött, hogy itt az ideje elválni a Hondától és a Renault-hoz menni, akkor az azért van, mert pozitív információjuk van a következő évvel kapcsolatban. Remélhetőleg ezáltal oda kerül majd a McLaren, ahol lennie kell, vagyis harcolni tud majd a dobogóért és a bajnoki címért.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!