Alonso: Én öreg? Hamilton sem sokkal fiatalabb! - F1VILÁG.HU

Alonso: Én öreg? Hamilton sem sokkal fiatalabb!

HIRDETÉS
Az Alpine színeiben tér vissza a Forma-1-be a sportág kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. A spanyol versenyző azt mondja, kerékpárbalesete után tökéletes fizikai állapotban van, ám beletelik majd néhány versenybe, mire felveszi a tempót.
Fernando Alonso (ESP) Alpine F1 Team in the FIA Press Conference.
Bahrain Grand Prix, Thursday 25th March 2021. Sakhir, Bahrain.
FIA Pool Image for Editorial Use Only

Alonso két szezont hagyott ki, a Forma-1-nek 2018 végén intett búcsút, most azonban korábbi csapatával tér vissza a mezőnybe.

A 39 esztendős versenyző néhány napja egy interjúban azt mondta, nagy célokat tűzött ki maga elé, hiszen szeretne újra győzelmekért, sőt, világbajnoki címért harcolni.

A Bahreini Nagydíj csütörtöki médianapján Alonso azt mondta, még nem érzi úgy, hogy 100 százalékig felkészült a szezonra, ezért az első pár versenyen arra törekszik, hogy felvegye a tempót.

„Ez mindig időbe telik, és nem vettem még fel 100 százalékig a tempót. De ez szerintem mindenkire igaz, leginkább azokra, akik csapatot váltottak. És alkalmazkodni kell egy kicsit az új aerodinamikai szabályokhoz, az új gumikhoz is” – mondta Alonso.

„Négy-öt-hat verseny után mindig sokkal kényelmesebben érzed magad az autóban, és ez velem sincs másként. Elégedett vagyok azzal, ahol most tartunk, de szerintem pár verseny múlva én is kényelmesebben fogom érezni magam az autóban. Az ülésen is elvégzünk még kisebb módosításokat.”

„Amikor eldöntöttem, hogy visszatérek, igyekeztem a felkészülésre fókuszálni – nemcsak fizikailag, hanem technikailag is. Az év második felét a csapattal töltöttem, próbáltam ismét megtanulni az F1 nyelvét.”

Alonso júliusban lesz 40 éves, ám nem érzi úgy, hogy a kor akadálya lenne további sikereinek.

„Arra törekszem, hogy jól sikerüljön ez a visszatérés, igyekszem versenyeket nyerni, és annyira versenyképes lenni, amennyire csak tudok. De nem szabtam határidőt a dolgoknak.”

„Tudom, hogy folyton ismétlődő kérdés a korom, de engem ez egy kicsit meglep, mert nem vagyok annyira öreg. A most domináló világbajnok is 35 vagy 36 éves, és nem arról van szó, hogy én 20 évvel idősebb lennék!”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!