Friss hírek

Alonso érzi magában az erőt ahhoz, hogy újra vb-címért harcoljon

A 2014-es Magyar Nagydíj óta először tudott Forma-1-es versenyen dobogóra állni Fernando Alonso, az Alpine versenyzője pedig azt mondja, érzi magában az erőt ahhoz, hogy adott esetben a világbajnoki címért harcoljon a következő években. 2022-ben mindenki a nulláról kezd, Alonso pedig azt mondja, rajtuk múlik, hogy a saját kezükbe veszik-e a sorsukat.

Alonso Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött a 3. helyen ért célba, így rengeteg pontot szállított az Alpine csapatának, mely így kényelmes előnyt szerzett magának az AlphaTaurival szemben a konstruktőri bajnokságban.

A 40 esztendős versenyző a Katari Nagydíj után csapatát, illetve autóját dicsérte.

„Remek érzés. Nyilván régóta vártam már erre az utolsó, 2014-es dobogóm óta. Azt gondolom, remek versenyt produkáltunk, az autó pedig egész hétvégén nagyszerű volt. Az időmérős tempó nyilván sokat segített, hiszen a mezőny elejéből rajtolhattunk. És persze jól jött a többiek büntetése is” – mondta a kétszeres világbajnok.

„A 2-es kanyarban megelőztük [Pierre] Gaslyt, ez is nagyban segítette a versenyünket, hiszen tiszta pályán autózhattam.”

„Nem számítottunk ilyen eredményre. Őszintén szólva elég kevés pontra számítottunk Katarban, Szaúd-Arábiában és Abu Dhabiban, de nyilván a most megszerzett 25 pont megkönnyíti a dolgunkat egy kicsit. Viszont nem pihenhetünk. Bármi megtörténhet a következő két versenyen, fókuszáltnak kell maradnunk, és remélhetőleg még több pontot gyűjtünk.”

Arra a kérdésre, hogy milyen küzdelemre számítana a következő években, ha esetleg esélye lenne harcba szállni a világbajnoki címért Lewis Hamilton vagy Max Verstappen ellen, Alonso kifejtette: „Nehéz megjósolni, mi fog történni a következő években.”

„De igen, szeretnék harcolni velük, és jövőre mindenki a nulláról indul, szóval rajtunk múlik, hogy gyors autót építünk-e. Nem olyan év lesz, mint az idei, ami a folytatása a tavalyi szezonnak. 2022-ben mindenki ugyanolyan lapokat kap, szóval okosabban kell játszanunk, és remélhetőleg gyors autóval állunk elő.”

„Ha pedig olyan helyzetben leszünk, én erősnek érzem magam, és készen állok arra, hogy felvegyem a harcot.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!