Alonso: Esélyünk sem volt a McLaren ellen - F1VILÁG.HU

Alonso: Esélyünk sem volt a McLaren ellen

HIRDETÉS

Fernando Alonso, a Ferrari spanyol világbajnoka szerint egész egyszerűen lehetetlen volt a McLarenek elé kerülniük a vasárnapi Orosz Nagydíjon.


Fernando Alonso, a Ferrari spanyol világbajnoka szerint egész egyszerűen lehetetlen volt a McLarenek elé kerülniük a vasárnapi Orosz Nagydíjon.

Alonso csupán hatodik lett Szocsiban, a McLaren pedig az évadnyitó Ausztrál Nagydíj óta a legjobb eredményét érte el azzal, hogy Jenson Button negyedikként, Kevin Magnussen pedig ötödikként futott be.

Habár Alonso a verseny első felében nyomás alá tudta helyezni Buttont, elmondása szerint esélye sem volt.

„Kétlem, hogy meg tudtuk volna verni a McLarent, hogy őszinte legyek” – mondta a kétszeres világbajnok a verseny után.

„Az első etapban próbáltam tartani a tempóját, de abszolút a határon autóztam, és szerintem ők remekül kontrollálták a tempójukat. Aztán a kiállás után Kevin mögé jöttem vissza, próbáltam keményen nyomni, de könnyedén elhúzott tőlem.”

Alonso elárulta, az üzemanyaggal való spórolás megpecsételte a sorsát a szocsi versenyen.

„Ez a pálya nagyon igényes az üzemanyag tekintetében – jóval többet kellett spórolnunk, mint a korábbi versenyeken.”

Habár Alonso a kerékcsere során is értékes másodperceket veszített, nem gondolja úgy, hogy ez jelentősen befolyásolta a végeredményt.

„Tudtuk, hogy a rajt lesz a legjobb lehetőségünk, szóval kockáztattunk. Negyedikek voltunk, de feltehetően túlteljesítettünk ezzel, hiszen nem mi voltunk a negyedik leggyorsabb autó a pályán. Szóval a verseny során szépen lassan pozíciókat vesztettünk – egyet [Nico] Rosberggel, egyet pedig Magnussennel szemben.”

Hirdetés

„Volt egy kisebb probléma a kiállásnál is, de azt gondolom, ez egyáltalán nem befolyásolta a végeredményt, mivel Nico és Kevin gyorsabbak voltak. A hatodik helyet érdemeltük ma meg, ennél jobbnak kell lennünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!