Alonso: Ez egyáltalán nem szórakoztató! - F1VILÁG.HU

Alonso: Ez egyáltalán nem szórakoztató!

HIRDETÉS

Fernando Alonso, a McLaren pilótája rendkívüli idegességének adott hangot – nem csak a versenyen, hanem a futamot követően is.


Fernando Alonso, a McLaren pilótája rendkívüli idegességének adott hangot – nem csak a versenyen, hanem a futamot követően is.

„Ez egy GP2-es motor!” – mondta Alonso csapatrádión a futam közben, miután Max Verstappen megelőzte őt a Toro Rossóval. A spanyol ezt követően egy mérges ordítással jelezte elégedetlenségét.

A versenyt követően Alonso úgy nyilatkozott, dühében mondta azt, amit mondott, igazából nincsen összehasonlítási alapja, azonban rendkívül mérges volt amiatt, ahogy a Toro Rosso megelőzte őt.

„Soha nem vezettem még GP2-es autót, de valami ilyen érzés lehet. Mintha egy másik kategóriában versenyeznél, ez nagyon idegesítő. Ez egyáltalán nem szórakoztató” – panaszkodott.

„Ha valakit úgy előznek meg, mint minket az egyenesben, az hihetetlenül frusztráló. Akkor élvezzük a versenyzést, ha egyedül vagyunk, de ha vannak körülöttünk, akkor nagyon idegesítő.”

A spanyol ennek ellenére továbbra is optimista, és biztos benne, hogy hamarosan – ha ez nem is idén történik, de – kihívást jelenthetnek a Mercedesre és a legjobb helyekért versenyezhetnek majd.

„Ez az egyetlen csapat, amely a Mercedest legyőzheti a közeljövőben. Mostanában nehéz időszakon megyünk keresztül, mert nincsenek meg az eszközeink, hogy elöl harcoljunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!