Alonso: Gyenge a show, máshol boldogabb leszek - F1VILÁG.HU

Alonso: Gyenge a show, máshol boldogabb leszek

HIRDETÉS
Fernando Alonso szerint a mai Forma-1 már nem a régi, és úgy gondolja, a következő évtől sokkal boldogabb lesz más versenysorozatokban.
Fotó: McLaren

Fernando Alonso szerint a mai Forma-1 már nem a régi, és úgy gondolja, a következő évtől sokkal boldogabb lesz más versenysorozatokban.

Alonso nem fogja vissza magát, ha a Forma-1 kritizálásáról van szó, és véleményét nyíltan vállalja: szerinte a sport megváltozott, és már nem nyújt elegendő izgalmat a nézők számára sem.

A McLaren versenyzője úgy döntött, az év végén visszavonul a száguldó cirkuszból, és más versenysorozatokban próbál szerencsét: a spanyol egyébként már idén indult az Endurance-világbajnokságon (WEC), amely jövő év tavaszáig tart, ezen kívül 2019-ben az Indy 500 versenyén is elrajtol.

„Ami most történik, az nem az a Forma-1, ami miatt én versenyző akartam lenni” – nyilatkozta Alonso a Speed Weeknek.

„Azért lépek ki az F1-ből, mert úgy gondolom, gyenge a show. Többet beszélünk arról, hogy mi történik a pálya mellett, többet beszélünk a vitákról és a rádióüzenetekről.”

A spanyol pilóta szerint túlságosan megjósolható lett a versenyek végkimenetele: „Le tudnám írni a következő verseny első 15 helyezettjét, talán néhány változás lenne. Nehezen tartom elfogadhatónak, hogy ennyire megjósolható lett.”

„Feltételezem, hogy más versenysorozatokban nagyobb örömöm lesz.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!